Szösszenetek - avagy minden idők egyik könyve

 

Sokféle vallás, sokféle legfelső hatalma létezik az emberek elméjében. Eddig természetesen egyik se tudta bizonyítani az igazát, de ez így is van jól. Szóval mindegy hogy minek nevezzük, Istennek, Allahnak, sorsnak, valamit nem jól csináltak. Én is hiszek valamiben, aminek egyébként semmi köze a bibliához, de mégis. Valamiben kell. Én csak úgy hívom, a Főnök. Szóval a Főnök mikor megfabrikálta ezt a létet, sajnos nem kérdezett meg engem, mit és hogyan kellene csinálni. Pedig a tökéletes lét receptje bizony nálam van. Cáfoljatok, meg ha nem. Egyszerű.

A lényeg annyi, hogy mindent visszafele kellene lejátszani. Én természetesen egy férfi szemével tudom megálmodni, ezért ezen perspektívából lássuk, milyen is a perfect life

  Életedet egy trottyos öregemberként kezded, és bár fáj minden porcikád és gyakran kevered össze az egyébként nagyon egyszerű szavakat, úgy érzed, napról napra jobban vagy. Ahogy telik az idő derekad, végtagjaid fájdalma tompul, egyre frissebb, fittebb leszel. Hoppá, már az ánuszod záróizmainak is tudsz parancsolni!

Keményet szarsz.

Földöntúli boldogság kerít hatalmába, mivel segítség nélkül is kitörlöd magadnak. Örömödben hatalmasat ugrasz és ököllel a levegőbe csapsz. Mikor elhagyod a földet és a levegő súrlódásának köszönhetően pár pillanatot az éterben tartózkodsz, átvillan az agyadon a keserves földetérés, amikor is minden létező csontod és porcod ripityára törik. Szomorú arccal csapódsz a földbe, behunyt szemmel várod a fájdalmat de semmi. Talán egy ici pici nyilallás, de ennyi. Ahogy telik az idő, mákos hajszíned átvált vidám aranysárgává. Az egészségtől egyre nagyobb fejed kopasz részeit benövi a pázsit. Copfot kötsz.

A gyógyszereket a minimálisra csökkented, a hőhullámoknak nyoma sincs. Visszereid visszavonulót fújnak, térdkalácsaid felveszik a masszív állandó helyüket. Fájdalom nélkül pisálsz. Micsoda?! Mint a vidám, családias miliőben eltöltött igazi magyar piros betűs ünnepeki tömegoszlató vízágyú sok bár nyomással bünteted a jobb sorsra érdemes pissoirt. Nézel, nézel, és arra a tudatra ébredsz, hogy látsz is. Tisztán, minden kontúrt, minden színt. Elégedetten konstatálod, hogy anyósod mintha visszafele élne mint a többi normális ember és napról napra rusnyább lesz. De nem úgy a kis feleséged, akit én csak Klotildnak hívok. Megkívánod. Sose éreztél még ilyet, megijedsz, úgyhogy gyorsan leugrasz a haverokhoz a kocsmába. Találkozol a cimbikkel, akik jobban néznek ki mint valaha. Megiszol egy hordó sört, mégis a saját lábadon mész haza. A májad minél többet iszol annál hálásabb neked. Mikor hazaérsz, bepróbálkozol az asszonynál. Nem utasít vissza! Sátrat állítasz a kék pirula nélkül is. Klotild mellei feszesek lettek, a popsi megemelkedett, ráncai napról napra tűnnek el. Szeretkezel. Elmész. Kétszer. Komolyan kétszer! Tiéd a világ.

51 éves vagy. Munkát kapsz. Felelősség teljes, komoly beosztást. Írsz egy kedves elutasító levelet a minisztériumba, hogy mától nem tartasz igényt a nyugdíjra. Főnök vagy, nagy zsugát kasszírozol. A teher és a stressz, napról napra könnyebb lesz. Jön egy új ember aki leveszi a válladról a terhet és a helyedbe lép. Örülsz neki. Te kisebb feladatot kapsz, egyre inkább beleszarsz mi lesz a céggel. Bár a fizud kevesebb, az évek alatt megfontoltan félretett összeget elkezded felélni.

Az esti, unalmas tv sorozatokat elfelejted, inkább elviszed a te kis Klotildodat moziba, aki szebb mint valaha és napról napra jobban szereted. Anyósoddal viszont valami megmagyarázhatatlan erő rossz viccet játszik. Rusnya  még mindig, és napról napra rusnyább lesz. Őszintén örülsz.

43 vagy. A srácaid udvarolni kezdenek a csajoknak, és te természetesen atyai szeretetből pajzán kis beszólásokkal tudatod velük, hogy jó fej vagy. A csajok ringó kebleikkel visszakacsintanak és kis huncutnak neveznek. Letámadod Klotildot .

 Focicsukát veszel és a haverokkal csapatot alakítasz. Így 35 fele egyre könnyebben tudod le a szánalmas kilométereket edzés gyanánt. A trükköket a pályán amit a fejedben tudtál eddig már lábbal is megcsinálod. Három brazil kört csinálsz a zsugával és hetykén a földre köpsz.

 A zacsid egyre feszesebb lesz, a heréid közelednek a péniszed felé.

 Szerencsére a spanok közt akad pár arc aki ért a hangszerekhez. Gitárt fogsz a kezedbe és egyből úgy játszol mint egy Isten. Megalakítjátok a Tintás Barnes formációt és kiadtok egy lemezt, ami egyből platina lesz. Turnézni mész. Klotild időközben egy hiperbombázó lesz. Lefekteted, de mivel rocksztár lettél, kidobod, és egyszerre három nővel jársz. Hármas ikrek. Ex pornósztárok. A munkahelyedről kilépsz és a zenéből tartod fenn magad. A családi Opelt eladod és veszel egy szakadt verdát amivel a kereskedő átvert, de nagyon vagány.

 A farkad 20,3 centi és külön életet él.

 28 éves vagy, kissé pocakos, jóképű Rocker. Egyre nagyobb lendülettel vágsz bele a harmadik nagylemezbe, ami a bemutatkozó album, és hatalmas siker. Abbahagyod a zenét. Inkább tanulni mész. A srácaid eltűntek de beleszarsz. Mint a tanulásba. Csipkeded a csajok popsiját, markolászod a melleket. Középiskolába mész. Te vagy a kerület kutyája, a bandafőnök. Bunyó, foci, rock, csajok. Más nem számít. Anyádtól tarhálsz korpát mozira amit piára költesz. A tanárok réme leszel az általánosba is, de látják tehetséges vagy, biztos sokra vitted. Az oviban meghúzod egy kislány copfját. A kis Klotild sírva fakad. Te elveszed a lapátját, és furán érzed magad. Ezt a kislányt valahonnan ismerem…

Nem igazán foglalkozol semmivel, nem tudsz parancsolni testnyílásaidnak. Egy kiságyban fekszel, akarnál szólni de csak idétlen gügyögés hagyja el pici szád. Befosol, mint rég, de azzal a különbséggel, hogy a körülötted lévők egy emberként felkiáltanak, JAJJ DE ÜGYES VAGY!!!- tetszik a dolog, úgyhogy be is hugyozol nekik, had örüljenek.Elveszted a kapcsolatot a külvilággal és egy alagútban találod magad. Elsötétül minden.

 Elérkeztél életed végére, ami egyben a kezdet is. Nem egy aszott betegségektől és gyógyszerektől meggyötört vénemberként, nem.  Az én világomban természetesen egy orbitális észtvesztő orgazmusként fejezed be földi pályafutásod. Szép nem?.

Nem is esik

 

-         Halló, tessék

-         Szia, csak én vagyok

-         Ki?

-         Hát ÉN

-         És mit akarsz?

-         Téged

-         Ezt már megbeszéltük nem?

-         De. Muszáj találkoznunk.

-         Szeretném én is, de az agyam azt mondja NEM. Figyelj, amúgy is zaklatott vagyok, fáradt, sötét van és az eső is szakad. Ne most kérlek.

-         Ha elállítom az esőt találkozol velem?

-         NE fárassz kérlek.

-         Ha elállítom az esőt, velem töltöd az estét?

-         Jaj, jó. Rendben.

-         Rendben, akkor nézz ki magadnak egy tócsát. Nézd és számolj el velem tízig. Nézed?

-         Nézem

-         Számolj velem

-         Egy kettő három négy öt hat hét nyolc kilenc ….tíz

-         Mit látsz?

-         Jézusom, teljesen sima a víztükör. Ezt, hogy csináltad?

-         Sehogy. Esik még, csak te nem akarod látni. Az agyad vesztett. Akkor?

-         Gyere, várlak…

 

  Egy hónappal ezelőtt, bajnoki focirangadón megsérültem. Többek között a nagymultú Hey Joe és a Bundy PCP igazolt labdarúgója vagyok. Úr Isten, tényleg ennyi?! Kölyökként az MTK-ban úgy tekintettek rám a sportvezetők, hogy itt a kilencvenes évek Puskás Öcsije, Albert Flórija, a válogatott új Törőcsík Andrása! Nem is értettem mégis miért kaptam az egyikre sem hasonlító Sinya becenevet, de ezen már kár rágódni. "Táncolj Sinya, táncolj Sinya! " kiabálták. Sebaj, a fent említett csapatokban megtaláltam a számításaimat, szeretnek és ez a lényeg… ezt a púdert. Hagyjuk. Szóval sérülés.  Nincs ebben semmi különös, előfordul néha, de ez most más volt. Már a végzetes rúgás pillanatában éreztem, ezt nem úszom meg pár nap pihivel. Mint aztán kiderült, részlegesen beszakadt az izom a combomban, minimum egy hónap kényszerpihenőre ítélve saját magam. Négy hét? Az semmi! Négy gyors hét és elkezdhetem a futást és az úszást. Vagy egyéb olyan otthoni, párban végrehajtandó testmozgást, ami a lábat is igénybe veszi, és amiből egyébként mostanság nekem sajnos igen kevés jut. Nem, nem AZ! A tandem szobabiciklizésre gondoltam! Perverz állat. Mindegy, becsülettel be is tartottam a 4 hétből hármat, semmi sport, semmi foci. Hanem aztán a harmadik héten történt valami…

 Csütörtökön, mint mindig, lementem társaimat megnézni, nélkülem mire is képesek a pályán. Az aréna alig 1 km-re van a lakásomtól, ezért úgy gondoltam futva teszem meg ezt a távot. Fájdalom nélkül sikerült is, melegséget idézve elő szívemben, verejtékcseppeket homlokomon. Lihegésem, diszkrét visszaigazolása volt a szobamérleg által mutatott plusz három kilónak, amit a vegetáció alatti időszakban szettem fel. A következményeket levonva, a megtorlás nem is maradt el. A mérleg által leadott diagnózis, részemről a - zuglói dagivihar hadművelet- keretében a teljes megsemmisítést vonta maga után, úgyhogy most mérlegem sincs.

Megérkeztem a harcmezőre. Csapatom küszködött, látszott a játékukon, hogy hiányzik egy igazi egyéniség a pályáról, egy igazán nagy név a szakmából. Moi.

Jó, jó, tulajdonképpen nélkülem is nyertek a srácok, de mindenkiben maradhatott némi hiányérzet a fineszes megoldások, a pengés mozdulatok terén. Mikor csapatom szánalmas vergődése véget ért, a meccs után, valami BAROM, ottfelejtette a labdát az oldalvonal mellett. Gondoltam, miért is ne, mutatok egy-két trükköt a Sinyás megoldásokra éhező egyebeknek. Egy kis dekázás, fejen való megállítás. Tapsvihar és újongás. Hanyag mozdulattal intettem le a felém autogrammért igyekvő kissrácot. Aztán amikor senki se figyelt, a kezébe nyomtam egy ezrest. Lényegtelen. Abbahagyva a varázslást a labdával, úgy éreztem elég lesz, megfelelő tudást táplálva a bőrgolyónak, a fejemről elengedtem a zsugát, hagy pattanjon tova. De hogy pattant?! Kéjesen hívogatva, mint egy kéjnő, háttérben az éhességtől üresen tátongó kapuval. A kapu földön túli kacagása kínozta dobhártyámat, a labda meg mintha azt suttogta volna: „Ennyi? Tényleg csak ennyi?!" Nem tétovázhattam tovább, cselekednem kellett. Elvesztettem a külvilággal, emberi tudással felfogható összes kapcsolatot és minden dühömet beleadva, 100% os ziccerben, lövésre szántam el magam. Ez a laszti ilyen bombát még nem élt át. Tökéletes lendítés, leszorított rüszt, a kapunak esélyt sem adva.

Most jövök a traumatológiáról. A már gyógyulófélben lévő jobb combomban 2 helyen újra beszakadt az izom. Az orvos megkérdezte, hogy foglalkozás szinten űzöm e a sportágat, vagy hobbiból. Nem értettem a kérdést, mivel a kórlapon, a röntgenen rajta állt a nevem. Sinkó Péter. Felidéztem neki, hogy serdülő 4 ben korosztályos válogatott voltam, és hogy ifi 1 ben négyet vágtam a Vasasnak a telefonpályán, de semmi. Megemlítettem az AKFE, Hey Joe, és Bundy csapatneveket, de még mindig semmi. Aztán kacagva közölte, hogy ez bizony lelkes, butus amatőrökkel gyakran előforduló sportbaleset. Jót nevettünk. Az ő nevetése volt az őszintébb.

Most ismét jegelés, kenegetés, borogatás, fáslizás, fájdalomtól behugyozás. Szóval, drága sporttársak, adtam még 2 hónap előnyt az ellenfeleknek, aktuális csapataim ellen, de a JóIsten se ment meg senkit attól, hogy február elején, újra a Sinyás megoldásoktól legyenek hangosak az újpesti, a zuglói és a XVI kerületi arénák.

 Ráadásul azt a kurva kaput se találtam el, pár centivel fölészállt :(

 

Na? Ugye nem egyszerű, pedig dehogynem. Csillag akarsz lenni vagy fecske? Jobb mint a galamb vagy nyúl. Csernus dr. próbálkozott ezzel, amikor egy alkoholista roncsot próbált gyógyítani. Galamb vagy NYúúl?!!! Főként, hogy a nyuszi, nem épp a bátorság, az erő és magabiztosság jelképe, nem. Sőt! A nyuszikat eltapossák, megeszik, két első szánalmasan visszamaradt láb nyúlványával, valószínűtlen mozgásával, próbál elmenekülni az ellenségtől. Az ellenség meg olyan, hogy jön és győz. Már ha hagyod. A nyuszi – ha éppen nem a gyaloggaloppban szerepel gyilkos nyúlként- általában alul marad. Vagy egy ragadozó tépi szét, vagy elajándékozzák húsvétra a kis 8 éves állat barátnak, aki a haláláig simogatja. Ami persze gyorsan bekövetkezik, mivel az összes belső szerveit addig masszírozza a gyermekruhás hóhér, amíg a bársonyos szőrmebunda alatt egy nagy kocsonyás egésszé nem lesz. Ok, ezt megfejtettük. Takonybelű, gyáva pástétom alapanyag nem akarhatunk lenni. 

Galamb. Na neee. Hogy mi legyünk a béke jelképe? Hogy amikor épp a kedves és csupa jó szándékból más hazájába telepedő, rohamsisakos, flegma angolsággal káromkodó arc ellövi valaki jobb lábát, kezét, vagy legrosszabb esetben lólengőjét minket szidjanak? Egy nagy szart!   Hogggyal meg nem kezdünk mondatot! Gondolj bele, a galamb mindig is ott volt. Nem vagyok mélyen vallásos, de emlékszem a szentlélek is galamb formájában sasolta ( de szép hasonlat ez itt) meg a kis Jézus keresztelését. – ha rosszul emlékszem, lehet fikázni a blogon keresztül, úgyse olvasom végig :) Ráadásul a modern korban nem épp a tisztaság és béke jut eszünkbe ez alantos állatok láttán, mindinkább a fertőzés, és a galambszar. Szegény szűz, józsefmentes Mária napokig takaríthatta a guanót a Jesszus takarójáról.  Ja, és nem akarom tudni, némely galamboknak, mitől van olyan csillogó olajszínű tolluk.

 Tisztelt Dr. Csernus Jimmy, ez nem jött be. Se galamb, se nyúl nem akarunk lenni. De maradt egy csomó más minden, amik akarhatunk, a sors adta mivoltunk helyett. Mert valljuk be. A galambnál és nyúlnál is szarabb ma embernek lenni. Ilyenkor jönnek az okosok, hogy az embernek a legjobb, mert érez, gondolkodik, alkot, rombol, dönt, él és meghal. Iiiiigen?

Itt a kutyám. Szeretik, eszik, iszik, szeretik, játszik, szarik, szeretik, alszik, futkározik, szeretik, néz, hall, jön, megy és szeretik. Mocskos egy élete van. Sose jött egy sárga csekk, sose baszták orrba mert részegen fogadásból megfogta egy nála jóval nagyobb organizmus oldalbordájának mellét, sose kellett embernek való gondokkal szembenéznie, sose kellett imádkoznia ( basszus majdnem „t” vel írtam - valld be te is „t”vel mondod!) hogy legyen kenyérre holnap is .Sose!
Vagy sose kellett elégedetlenkednie. Ráreagáltál már arra, hogy soha semmi nem jó? Rúgtál 3 gólt? Miért nem négyet! Eljöttek a koncertedre 168 an? Miért nem 172 en?! Kerestél ebben a hónapban 120.000 FT ot, miért nem 122 -őt? Elélveztél 3 szor egymás után?... Na jó, többször nem is lehet, de akkor is. Soha semmi nem jó! Milyen jó a tehénnek, akinek csak arra kell figyelnie, hogy egy adott pontra hányja ki a kaját, mielőtt újra megeszi! Milyen jó a tevének aki a hátában hordja a piát!! Milyen jó a lajhárnak, aki csak alszik, vagy a koalának, aki állandóan be van bódulva!! A kurva életbe, tróger tücsök akarok lenni, aki egész évben muzsikál, aztán a télen héderel a hangyánál!!!!

Ok. Innentől kezdve, fantázia panaszlakat (A.E.B.) Nem lehetünk akárkik, bármik. Ez van. Fönntről a  boss ezt adta .

De mégis, olyan jó belegondolni, milyen lehet fecskének lenni és csillagnak. Mert én bizony e kettő lennék legszívesebben. Éjjel csillag, nappal meg fecske. Átmulatnám a telet valahol a messzi forró bícsen, bikinis csajok, koktél, tenger, dirty funky rock. Aztán megjelennék, mint megannyi írásos dokumentum megváltójaként, és hoznám a nyarat! Mindenki örülne, hohó megjött a Barney! Még a kenyér is olcsóbb lett! Minnyá meleg és adrenalin mámoros, erekciót előidézően szép a levegő és az ég….hmmmm. A boldogsághormon batyum kiszakad, árad bele az arcodba! Aztán mindenki ráugrik a mátkájára, szereti, öleli, egyé válva érzik, egy kicsit ők is fecskék!

Majd eljön az este. Csönd és béke. Lófaszt a galamb seggébe! Ölelkező, szerelmesest suttogó párok, tervezgető fiatalok, az elmúlásba beletörődő öregek, kutyák és macskák megnyugodva bámulnak engem. Minden ember teve lesz, lajhár, koala és tücsök, mind lemennek alfába és bámulnak. Engem. Mert szép vagyok. Ott fönt. Én, csak én, de mégis csak egyik a sok közül....
Idő komámmal, részegen (Lovasi)

A csillag fenn az ék egén
Mosolyog rád, szegény
Ő onnan föntről nem is látja
Mi búja, baja, mi vajon a bája
Mikor a fecskének is nagy a szája
Tavasszal ó dagad mája
És nem kell neki sok hogy lássa
Te egy tükör, Én meg a mása

 

T. B.

Egyre többen hisznek abban, hogy a párhuzamos dimenziók léteznek. Magyarországon is fut néhány negyedosztályú amerikai sorozat is, ezzel a témával foglalkozva. Elgondolkodtam, milyen lennék, ha valóban létezne egy másik időben, párhuzamosan élő énem, ha egy kicsit szerencsésebb dimenzióba születek. Vajon milyen lenne egy napom?

 

Fantáziadimenzió

9:30 kelés.

Csinos, friss és jó illatú szobalányom, lágy hangjával ébreszt. Kikészíti a törölközőm egy ki tudja milyen kori tölgyfa szék karfájára, elhúzza a függönyt és résnyire nyitja az ablakot. Megcsap a friss rózsadombi levegő üdesége, a nap egy kissé a szemembe világít, de ez most kifejezetten jól esik. Megköszönöm szobalányomnak az ébresztést, és azt, hogy ma reggel is a legrövidebb szoknyáját vette fel. Ezt egyébként már utasításba adtam.
Magamhoz veszem coccolinóval öblített puha olasz törölközőmet, és elindulok a fürdő felé. Egy kissé zabos vagyok, mert a kád még nem telt meg teljesen a habfürdővel, de ezt a fél percet még kibírom valahogy. Amíg Jakuzzim megtelik a rózsaillatú vízzel, elégedetten konstatálom, hogy aki a tükörből ma reggel is visszanéz, a régi görög szobrokat idézi. Hopp, azt hiszem az egyik kocka a hasamon, mintha még kívánatosabb lenne mint tegnap. Kész a víz. Belehuppanok, bekapcsolom a rádiót és az egész testet frissé masszírozó funkciót és alszom még egy keveset…

 

Valósdimenzió

5: 45 kelés

Berreg az a rohadt vekker. Megfogom, és a falhoz vágom. Azt álmodtam, hogy mocskosul gazdag vagyok és egy hatalmas hálóban döglök. A pofámba világít a nap, mert valami rövidszoknyás prosti elhúzta a függönyt. Magamhoz térek, rájöttem hogy álom volt csupán. Mérgesen ugrom ki az ágyból. A gond csak az hogy kis félszobámban az ágy és a betonfal között csak egy alig 30 centis közlekedő van, én meg épp 40 centit ugrottam. Lefejelem a falat és bevágom a térdem. Diszkrét káromkodás hagyja el ajkam. Sántítva kimegyek hugyozni, aztán irány a zuhany. Mielőtt belépnék a tus alá rápillantok a tükörre. Te jó ég. Kinézek vagy 35 nek. És mi ez a rohadt nagy has?! Hopp, azt hiszem az egyik pattanás az államon mintha még gusztustalanabb lenne mint tegnap. Megint nincs melegvíz. Megmosom fontosnak vélt hajlataimat és elsírom magam…

 

10:00 Reggeli.

Gyorsan felveszem aznapi Armani öltönyömet és elindulok az étkező felé. Modern kastélyom kissé tágas, így az odafelé vezető úton, bosszankodom egy kicsit a tőzsde alakulása miatt, amit kis mini tévémen nézek. Alig pár tízmilliót kerestem tegnap. Olasz tölgyfaasztal, frissen vasalt spanyol abrosz, közepén a vázában mai, vágott virág. Omlett és tea gőzölög a herendi porcelánokban. Leülök és magamhoz rendelem a szakácsot és a pincérlányokat. A szakács, akit a média csak Laci bácsinak hív, és a három ex szépség királynő pincérlány hamar elém toppan. Nyugodt hangvétellel, de határozottan letolom őket, mert ma nem tea nap van, hanem kubai kávénap, és mert az abroszon egy kisebb foltot véltem felfedezni az egyik lelógó sarkában. Azt hitték nem veszem észre. Elszégyellik magukat, és távozásra intem őket. Egy kissé felhúztak, de hamar megnyugtat a libamájpástétom, amit jókedvűen fogyasztok el. Közben megérkezik az idei szépségkirálynő, akit én csak kis feleségemnek hívok. Három leendő gyermekem anyja. Csókot nyom a homlokomra és szúrós tekintettel végig méri a két oldalamon mellettem ülő miss. márciust és miss. júniust, akiket a Playboy fotózáson ismertem meg és akik az éjjel nagyon hálásak voltak. Jókedvűen mindannyian elköltjük reggelinket, miközben én jópofa történetekkel mulatatom őket. Mindenki vidáman kacag a vicceimen. Ezt is utasításba adtam…

 

6:00

Csöngetnek. Itt a hintó értem. Gyorsan magamra kapom malteros melósruhám, bezárom az ajtót és hívom a liftet. Nem működik. Lefutok a lépcsőn a kilencedikről és a harmadikon hatalmasat rúgok a gondnok ajtajába. Már az utcán vagyok, mikor már csak épphogy hallom az anyázást. Még vizes a hajam, fázok. Megcsap a rákospalotai bűz, főleg mert a Barkas kipufogójából a lila füstöt a szél pont felém fújja. Már mindenki a kocsiban vár. Beülök hátra a rakodótérbe, mert máshol nincs hely. Pista vezet, bár még alszik. Elindulunk. Mit nem adnék, ha megállítana a rendőr, egy alvó sofőrrel, 4 illegálisan hazánkban tartózkodó melóssal akik mellesleg ittasak és velem aki a betonkeverőn ülve teszem fel magamnak minden reggel a kérdést. Miért? Ó Uram miért?! Leállítana és mindannyiunkat bevinne a sittre. Egy pár napig ellennék ott. Inkább, mint itt. De zsaru persze egy szál sincs. A rohadékok még biztos alszanak. Megérkezünk az építkezésre. Illetve az építkezés melletti kocsmába, reggelizni. Kibontom tegnap csomagolt szánalmas szendvicsem és majszolni kezdem. Kollégáim közben kikérik reggelijüket. Két fél keserű, és egy pofa sör. Elmegy az étvágyam…

 

10:45 Indulás

Ismét nagy dilemma gyötör. BMW, Mercedes vagy Audi? Ma jó napom lesz, a BMW-t választom. Mikor fehér sportkocsim kihajt terebélyes birtokomról, a teraszról fehér zsebkendővel integet a személyzet, alkalmi és állandó ágyasaim. Egy kurta „napot Misibá”- val köszönök el kertészünktől és padlóig nyomom a gázt. Már tizenegy is elmúlik, mikor megérkezem lemez stúdiómba. Kultúráltan megkérem Zsédenyi Adriennt, hogy fejezze be reggel 6 óta tartó lemezfelvételét, mert most már magamra kell koncentrálnom. Kezet csókol, és még egyéb mást is, és elhagyja a stúdió területét. Hozzákezdek lemezem felvételéhez, ami már megjelenés előtt platina lett, mivel felvásároltam 100.000 példányt előre. Remek hangom van, el kell ismernem. És el kell ismerniük a velem dolgozó hangmérnököknek is. Utasításba adtam. Elfáradtam, amúgy is egy órakor fontos beszélgetni valóm van a felső tízezerrel a város legnagyobb szivartermében. Itt mindannyian megbeszéljük, mily sanyarú is a sorsunk, és bizony mehetne jobban is az üzlet. Gy. Ferenccel és O. Viktorral átbeszéljük, mit és hogyan kell másként csinálni a jövőben. Isszák a szavaimat. Végtére is nekem köszönhetnek mindent. Egy kicsit vitázunk, egy kicsit politizálunk, de egy dologban azonban mindannyian egyetértünk. A legjobb formában én vagyok...

 

7:00 Meló

Feri a tizedik cementes zsákot rakja már a vállamra, amit 20 méterre kell vinnem a betonkeverőhöz. Én feltettem egy számomra logikus kérdést, hogy nem lenne e ésszerűbb a betonkeverőt odavinni a 30 zsák cement és a sóder mellé, de feltevésem süket fülekre talált.

 - Kis fityfasz, mit okoskodik ez itt? Én már 35 éve nyomom az ipart!
 - Persze. Akkor legalább is így kinézetre, már 130 éves lehetsz!
 - Szóltál valamit?

 Az utolsó kérdést már nem hallom meg. Elnyomja ugyanis térdem recsegése és a fájdalom amit a gerincemben érzek. Ez természetes így huszonegynéhány évesen.
Az idő viszonylag gyorsan telik egy jó társaságban és az összpontosításban, amit ez a felelősségteljes munka igényel. A mai nap, nyeles dózer kezelő leszek. A feladatom tehát, hogy fogjam a lapátot és pakoljam a betonkeverőt. Déltájban teszem fel másodszor is ugyan azt a kérdést. Ó Uram miért?!...

 

15:00 Munkahely 2.

Megérkezem a stadionomba. Sok a dolgom, hisz holnap, első osztályú futballcsapatom Bajnokok Ligája elődöntőt játszik a Barcelonával. Juan Laporta a Barca elnöke hív telefonon és sok szerencsét kíván a holnapi derbihez. Szorongást és félelmet érzek a hangjában, nem kétséges a holnapi meccs kimenetele. Közlöm vele, hogy Ronaldhinho és Messi is jól érzi magát Magyarországon, és ismét sajnálatomat fejezem ki neki, amiért sikerült elhappolnom előle a két világsztárt, de ilyen az üzlet. Laporta megköszöni a múlt héten küldött ajándék aranylabdám másolatát és leteszi a kagylót. Az a fránya sérülés, még mindig a pályán lehetnék. Sebaj, nem sokan mondhatják el magukról hogy már életükben, közel a harminchoz legendává lettek.

Megebédelek a székház éttermében. Magyaros bélszínt eszem véresen, mellé portugál bort kortyolok. Megzavarnak. Nem szeretem. A csapat edzője Diego Maradona áll előttem, és kéréssel fordulna hozzám. Szigorú tekintetemmel, egy flegma kézmozdulattal tudtára adom, nem alkalmas a pillanat, épp ebédemet fogyasztom. Összerezzen, elnézést kér és kimegy éttermemből. Végzek. Nem volt rossz. Az ajtó előtt vár Diego, akinek súlyára kesernyés megjegyzést teszek. Jót kacagunk mindketten. Az én nevetésem őszintébb. Fizetésemelést kér, és erősebb védelmet, mert valakik életveszélyesen megfenyegették. Az emelést most sem kapja meg, de megnyugtatom, nem lesz gond a fenyegetőzőkkel. A másnapi blikk, címlapon, véres leszámolásról számol be egy elegáns étteremben. Diego megnyugszik. Kilátogatok a 120 ezer férőhelyes Barnes arénába megtekinteni csapatom edzését és nosztalgiázom egy keveset dicső futball múltom legszebb szösszenetein…

 

17:00 Haza

Vége a műszaknak. Társaim, szitkozódnak, a mai nap miatt. Hülye főnök és fia, hülye időjárás, hülye Gy. Ferenc és O. Viktor. Nem folyok bele a beszélgetésbe, nincs értelme. Felajánlják, hogy elvisznek egy darabon a Barkasszal ami mellesleg apám tulajdona, ha beülök a betonkeverő mellé. Udvariasan visszautasítom és inkább gyalog megyek. Integetek társaimnak, akik viccesen középső ujjukat az ég felé meresztve köszönnek el tőlem. Kivéve a sofőrt a Pistát. Ő már alszik. Hazafelé látok egy vak kéregetőt, a kalapjában a sok apró mellett egy ezressel. Ki az az állat, aki ennyit odavet a dolgozni nem akaró álvak csövinek, akinek a szatyrában képes tv újság figyel? Gondolkodom, hogy ki kellene lopni valahogy. Elvetem a gondolatot. Felszállok a buszra. Kellett volna hozni váltóruhát. Megvetnek az emberek. Én is magamat. Természetesen ellenőrök állnak velem szemben. Végre, most bizonyíthatom, nem vagyok én olyan alávaló. A bérletem után kutakodom. Nincs meg. A Barkaszban hagytam a tárcámmal együtt még reggel. Az ellenőr nem hisz nekem, és rendőrt hív. Megalázva elvezetnek. A vak koldus arcán gúnyos vigyor. Kocsiba be, irány az őrs. Ezt akartam nem? Reggel még idevágytam. 2 óra múlva megjelenik apám aki tisztáz és kiengednek. Közlöm vele, hogy ez nem az én sorsom, és abbahagyom a melót. Apám megért, és elmondja, holnap, mennyi anyag jön, és hova tegyük…

 

17:00 Haza

Hazafele a városban betérek kedvenc cukrászdámba, és 35 ezer forint értékben finomságokat veszek. Az úton vak koldus kéreget, odavetek egy ezrest. Fura mosoly van az arcán. Sportkocsimmal száguldok a szélben, közben interjúkat adok felváltva a sportújságíróknak és a könnyűzenei csatornáknak. Hív egy bulvár sajtós is és a két playmateról kérdezősködik. Viccesen elhárítom a rágalmakat és megszakítom a vonalat. Pontban hatkor megérkezem haza. A teraszon, mintha el sem mozdultak volna, a személyzet köszönt. Lehet, hogy el sem mozdultak? Holnap utánanézünk. Kis feleségem Lamborginia épp most érkezik meg. Mellette Carlos a húszéves személyi edzője. Gyanús a figura, nem tetszik a mosolya. Holnap ezt is elintézzük.

19:00 vacsora. Kaviárt kívánok. Este mozitermemben a szélesvásznú kivetítőn megnézem a híradót, és –A világ leggazdagabb elitjei- című műsort. Bosszankodom B. Gates miatt, még mindig megelőz. Intézkednem kell, de majd csak holnap. Zárásként skót Whiskyt bontok, kis feleségem jeget hoz bele. Frissen pattogtatott kukoricát csipegetünk és megnézzük a Mátrix negyedik részét, amit még sehol a világon nem mutattak be, és amit külön az én kérésemre készítettek el, feltámasztva Trinityt, Neot és az összes szereplőt, hogy aztán újra meghalhassanak…

23:30 A film után nyugovóra térünk mindannyian. Ma miss. Juniust és a szobalányt választom. Elalszom. Lehet, hogy vacsira egy kicsit sokat ettem, mert rémálmom van. Álmomban egy meggyötört huszonéves segédmunkás vagyok, éhes, fárad, görbehátú és dolgoznom kell. Utasításba van adva…

 

20:00

Apám hazavisz, és bátorító mosollyal búcsút vesz tőlem. Nincs kedvem hazamenni, irány a Kis koccintós bisztró. Sokan vagyunk, mégis az egy négyzetméterre jutó emberszabásúak aránya igen kevés. Beállok a sorba és én is állattá iszom magam. Dél óta nem ettem semmit, ezért a cigi mellé tarhálok egy kis földimogyorót is. Senkit nem ismerek, mégis mindenki a barátom lesz tíz perc múlva. Kőbányai homályost iszom, és három fél Péter Pál körtét. Egy nő közeledik. Mosolyog. Hatalmas és ronda. Beszélgetünk. Pontosabban én beszélek, a nő figyel. Cseppnyi értelem sincs az arcán. Együtt távozunk. Közli velem, szívesen feljön hozzám. Annyira részeg vagyok, hogy nem jön ki az elutasító válasz a számon. Úgy ahogy vagyok, koszosan, ruhástul, bedőlök az ágyba. A nő közben kirabol és a nyitott ajtón át távozik. Mély álomba merülök, és álmom minden eddiginél csodásabb. Gazdag vagyok, pofátlanul gazdag, bomba csajok simogatják legendás jobb lábamat. Márkás italokat iszom, és bőséges asztalom. Míg a szem ellát étel, ital, gazdagság és pompa. De jó lenne, ha többé fel sem kelnék…

Nem vagyok egy nagy tévéző. Általában előre kinézett műsorokra kattanok, próbálom úgy válogatni, hogy legalább minimálisan élvezzem a varázs doboz nyújtotta élvezetet. Megvan a véleményem a ma folyó műsorokról. Rengeteg a válás a világon, sokkal több az erőszak, és a lányok is korán mennek bele olyan dolgokba, amikre még én férfiként is ferde szemmel nézek.  Persze nem lehet mindenért a TV-t okolni, de mégis, hatással van ránk. Sok mindenkivel vitatkoztam már az adások hatásáról társadalmunkra, így most nem nyilvánítanék véleményt, majd mindenki eldönti, hogy is látja ezt a dolgot.

Egyik nap beteg voltam. Nagyon. Sajnos, én nagyon rossz beteg vagyok. Képes vagyok egy kis láztól is napokig halálomon lenni. Annyi erőm volt csupán, hogy az ágyban fekve a távkapcsoló gombját kezelni tudjam. Milyen szerencse, hogy annyi erőm még volt…

 
Katt

 
- Véleményem szerint Annácska egy elveszett bárány. Nem tehet a sorsáról. Egy érzelmileg tévútra tért lélek. Tehát egy büdös kurva! Bevállalod?! Vagy megdöglesz?!

Katt

-         Ez egy szenzációs ajánlat! Ez az egymillió dollárt érő nyakék, csak most, csak önöknek 19.999 Ft! És ha most telefonál adunk mellé ajándékba egy eredeti briliáns gyűrűt…

Katt

-         Most akkor elhúzzuk a falat! Megcsaltál te büdös gyökér?! Huuuuu…

Katt

-         Fantasztikus az autó fekvése a kanyarban. Alig fogyaszt 16 litert és a gyorsulása is szenzációs. Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom megvételre. A húszonöt millió potom ár ezért a remekműért

Katt

-         Elkúrtad! Elkúrtad! El…

Katt

-         Harmadik perc. A Magyar csapat remekül játszik. Érzem ez a mi napunk…

Katt

-         Nézzük az előzetest, mit láthatunk a mai Aktívban. Stohl Buci tényleg meleg? Tóth Vera már csak 140 kiló! Kiszel Tünci új bugyit vett…

Katt

-         Ganxsta Zolee, hogy érzed? Argentína, foci, hoki.  A farkam hatalmas, megmutassam?…

Katt

-         Csaje milyen sukár csávó vagyok, hogy a rák enné meg a szívem. Beja! Hova vitted a 200.000 forintot a  zsebemből?! Ez kell csinálni he?!

Katt

-         Fibillió, ó Fibillió ! Csoda történt. Alig álltam fel a tolószékből, újra látok Fibillió, drága Fibillió! Luciana ne most. Mondanom kell valamit. Nem vagyok a fiad. Az apád vagyok, és az anyád szeretője…

Katt

-         Ments meg szerelem mert belehalok…

Katt

-         A gazdaság dübörög. Hallhatnák a kedves ellenzékiek is ha nem vonultak volna ki a teremből…

Katt

-         Jó estét Frei Tamás vagyok. A mai nap megmutatom önöknek, a magyar médiasztárok, hogy nyaralnak a csatorna pénzén…

Katt

-         Miklós! Te vagy a leggerinctelenebb ember a földön! Tóni is miattad halt meg! Nóra nézd, én…

Katt

-         A gyilkos pedig…REKLÁM! Végre. Kimentek a pasik, most már nyugodtan beszélhetünk a hüvelygombáról…

Katt Katt Katt

-         Maradjanak velünk, azonnal kezdődik az országos TV premier. A szupervihar visszavág 4. ne menjenek sehova azo…

Katt

-         ÁMEN testvérek! Német Sándor vagyok! Vidám vasárnapot mindenkinek! A pénzgyűjtő szent kosár már elindult körbe…

Katt

-         Mai vendégünk Vad Katalin, aki Michelle Wildként futott be fényűző karriert. Katát a helyes gyereknevelés fortélyairól faggatjuk…

Katt

-         Na, jó. Nekem mindegy. Ha nem akarsz nyerni, ne hívj. De akarsz! Én tudom! Hívjál már baszki!!!

Katt

-         Huh pajti! Ez meredek volt, Huh

Katt

-         Szia Majka vagyok. Hogyhogy nem ismertél föl? Műveletlen ribanc. Na. Akkor most megmutatod a csöcsöd?

Ja, Katt

-         Én szoktam hozzátenni egy csipetnyi kecskebimbót és sárkányfüvet, esetleg megbolondíthatjuk egy hangyányi…

Katt

-         A 350 fős magyar szurkolótábor nagyon csalódott. Nem sikerült kihasználnunk a hazai pálya előnyét, az ellenfél túl erős volt nekünk. A végeredménnyel búcsúzom, Magyarország- Türkmenisztán 0:4

Katt

-         Tisztelt hölgyeim és uraim! Gyurcsány Ferenc hazudik! Egy a zászló, egy az ország, négy a kerék, három a szoba…

Katt

-         Kezdjük a játékot. Fekete fehér, igen, nem. Egy percig kell velem beszélgetni a fent említett szavak kiejtése nélkül. Segítség képen a képernyő jobb sarkába ki is írtuk a négy tiltott szót. Van valaki a vonalban?  IGEN!  Lajos vagyok. Hát Lajos ez sajnos nem sikerült, de próbálkozzon újra…

Katt

-         Axe hatás! Amitől még a nőknek is feláll…

Katt

-         Steve Nash tíz éve foglalkozik krokodilokkal. Már-már a testvérüknek tekintik. Nézzék milyen magabiztosan teszi be a fejét a krokodil szájába. Ajjaj, Steve! Ó Istenem Steve…

Katt

-         A Maszájok ősidők óta használják ezt az orvosságot. Kecsketejjel keverik a zebuvért…

Katt

-         A következő nyerőszám a hatos! Ja, nem. A kilences…

Katt

-         a tradikardiális epidómia frusztrációt okozott és a henoxia hepidómia…

Katt

-         Mai témánk, Segítség az apám az anyámmal csal…

Katt

-         Ezt nem hiszem el! Pákó megmutatta a seggét! Azta, de vicces! Adide a didit a didt adide…

Katt

-         Fibillió Ó Fibillió!

Katt

-         Na most. Ezzel a speciális kamerával behatolunk. Ez itt Nóci gennyedző fekélyes méhe…

Katt

-         Paris Hiltonnak a bal melle kisebb, mint a jobb!

Katt

-         All In Klárika! Elhiszed ezt?! ALL IN!!!

Katt

-         Sanchez került a földre! Yo Yang Yin ráül, és teljes erőből üti. Sanchez fejéből elkezdett sugározni a vér! Hopp, a füle is leszakadt! Yang nagy formában, de Sanchez is micsoda sportember! Nem is védekezik, szeme se rebben a fájdalomtól! De szép a meccs!

Katt

-         …tampon és a nedvességnek hűlt helye

Katt

-         Most komolyan nem akarsz nyerni?! Ezt nem hiszem el!

Katt

 Úgy döntöttem, előveszek egy könyvet.

Nem titok, úgy néz ki szeretett zenekarom besokallt. 6 szép év után szétválnak útjaink. Hivatalosan erre az évre pihenni megyünk, és 2009-ben újra kezdjük, de ne legyünk naivak. Hányszor volt olyan, hogy szakítás után az exeimmel, megbeszéltük, egy-két év és újra kezdjük. A többséggel, már évek óta nem találkoztam. Volt feleségemmel is egyre ritkábban beszélünk, de ez így is van rendjén. Az okokról személy szerint én nem nyilatkoznék, mert nem tudnék semmi értelmeset írni, inkább bemásolnék egy e-mailt, amit a szkeccsesünk, Dj. Turtle írt a zenekarnak, milyen problémákat vél felfedezni a mi profinak mondott zenekarunknál. Mélyen ajánlom zenésztársaimnak, akik ezzel a szakmával komolyan akarnak foglalkozni, hogy NEM szabad csinálni, egy „profin” működő bandának. A szerzőtől előre is elnézést kérek, a kis (tényleg minimális) javításokért, de személyeskedni már nincs értelme, ezért a konkrét neveket kivágtam.

Szóval lássuk a nagy és hallhatatlan Csakazértis zenekar működését Dj. Turtle szemszögéből:

 Itt egyáltalán nem a pénzről van szó.
A depi turnéig egy szót nem hallottatok tőlem, hogy ezt vagy azt nem akarom kifizetni, itt minden másról van szó. Erről pofázok nektek évek óta, mindennel foglalkozunk kivéve azzal, hogy zenéljünk.
Igazad van abban, hogy felháborító, hogy nem írunk számokat, vajon ez miért van? Nem lehet, hogy amiatt, hogy következőképpen zajlik egy vasárnapi próba
feltéve ha van:

  1. Megbeszéljük, hogy kettőtől hatig próba.
  2. Háromra leér az utolsó ember
  3. Háromnegyed négyre megbeszéljük ki mennyire rugott be szombaton, mekkora a farkunk, mekkora seggfej mindenki, mert senki sem segít nekünk.
  4. Lejátszunk egy kört.
  5. Leülünk cigizni, ami megint egy fél óra, megbeszéljük,hogy kellene klip, meg lemez. Közben valaki állandóan penget,dobol, tulajdonképp szarik a többiekre.
  6. Ádi megmutatja két percben legújabb szám ötletét.
  7. Hirtelen valaki bejelenti, hogy neki most el kell indulnia, mert dolga van.
  8. Összecsomagol, közben a többiek verbálisan újra összemérik a farkuk méretét, majd a már befutott zenekarok alázása tíz percben.
  9. Ötkor mindenki hazamegy.

Nem jutunk sehova és frusztráltak vagyunk. Lehet, hogy amiatt ahogy egy koncertre készülünk:

  1. ÚÚÚ három hónap múlva hatalmas koncert, megbeszéljük, hogy kurvára felkészülünk rá, mert fontos.
  2. Próbálunk, mikor Ádi és Balu rájön, hogy a három éve játszott számban, amit már ötször felvettünk és tizedötezerszer lejátszottunk nem ugyanazt pengetik.
  3. Nem megyünk le egyszerre hatan próbálni, mert úgyis van még két hónap és mindenkinek van valami fontos dolga, mint például hajmosás.
  4. Már csak egy hónap van, mikor véletlenül letévedünk mindannyian a terembe, és rájövünk, hogy rettenetesen szét van esve az egész.
  5. Megint megbeszéljük, hogy most már aztán össze próbáljuk a műsort, de tényleg, nagyon-nagyon, mert ez egy überfontos koncert és sokan lesznek (12 ember).

Próba az előző bekezdés szerint.
 

  6. Már csak egy hét van a koncertig, megbeszéljük, hogy mindenki józan lesz, négykor indulunk, Balu kinyomtatja a sorrendet.
  7. A koncert napja, fél öt. A terembe telefonálgatunk a nem jelen lévő tagoknak, hogy hol vannak. Közben valaki lepakol, megfájdul a háta miközben egyedül viszi le a ládákat.
  8. Negyed hat. Elindulunk.
  9. Félúton vagyunk, miközben megbeszéljük, hogy ki milyet, mekkorát és milyen gyakran szarik, felvetem a kérdést, hogy ki visz haza, miután visszavittem a bérelt turnébusztbuszt a gazdájához. Hirtelen ötből öt embernek olyan fontos és halaszthatatlan programja van, mint az anyósa macskájának megsimogatása.
  10. Már túl vagyunk az út háromnegyedénél, mikor Balu elkezdi cseszegetni az Antit, hogy hívja fel a koncertszervezőt, hogy késünk, mert a Peti nem tudta bekötni a cipőfűzőjét rendesen.
  11. Megérkezünk egy óra késéssel, szólnak, hogy tíz percen belül kezdünk, gyorsan pakoljunk és álljunk be.
  12. Kiderül, hogy Balu nem hozott sorrendet.
  13. Tizenhárom másodperc alatt beállunk. A szkreccset és az éneket nem lehet hallani, viszont a vokál, mindennél kétszer hangosabb.
  14. Elégedetten lejövünk a színpadról, hogy ilyen jól még sosem szóltunk.
  15. Berúgunk és beszívunk rekord gyorsasággal.
  16. Két percen belül kezdünk, két tizenhárom éves lány támasztja a színpadot és várja sztárvendéget, miközben Anti telefonálgat a három hiányzó tag után én meg keresem őket a büfé környékén,esetleg a WC-ben.
  17. Koncert előtt harminc másodperccel, újra szólnak, hogy a végén rekordsebességgel pakoljunk ki, mert kell a hely. Közben Balu ír egy példányt a sorrendből egy szalvétára.
  18. Koncert. Peti beesik a dobok közé, Ádi rugdos és harapdál, Balu harapja lombot, Anti pitbull, én azt se tudom, mi van, mert nem szól a monitor.
  19. Vége a koncertnek, gyorsan szétszedi mindenki a cuccát és lerakja a WC mellé.
  20. Mire a következő zenekar játszik, mindenki eltűnt, egyedül őrzöm a cuccot a WC mellett.
  21. Negyven perc könyörgés után, mindenki berak egy dolgot a buszba.
  22. Beszélgetünk valamelyik sarokban.
  23. Hazamegyünk, mindenki alszik, a sofőr is.
  24. Lepakolunk a teremnél, közben valaki hangosan hány.
  25. Éjjel, pakolás után, nyitva hagyom a termet, majdnem kirabolnak bennünket másnapra.
  26. Mindenki hazamegy, előtte megbeszéljük mennyire szar volt, és legközelebb többet kell próbálni és nem szabad előtte inni és időben el kell indulni.

Gyerekek szerintetek így csinálják a profik?

Becsiccsentve

 

Előre bocsátom! Lehetsz akár mérnökember, orvos, államtitkár vagy maga a gyurcsányferkó v.s. orbánvitya . Akkor sem ez a lényeg. A két bűnöktől sem mentes kezed összetehetnéd, ha te is ily módon emlékezhetnél ifjonckorod legmegalázóbb történeteire. Én csináltam ezt is , azt is.

És TE? Drága szívemnek egyetlen smaragdzöld hangzavara lelkemnek csendjében! Te kinek törékeny rózsaillatú kacsóját csókolva, felsértve annak tövisével megannyi gond, baj, szépség és szerelem vérével itatva, átázott textíliába törölve sós ízű könnyeim ítéletet hirdetvén sorsom felett, fenségesen kacagva az ismeretlen kék ég felé, az élet mocskától megrészegülve felém böfögve csak annyit szólsz – GÁZ VAGY BASZKI- ! Mond mit tudsz te erről?

SEMMIT! Te? Aki majd miután elolvasod írásaim elítélsz, és besorolsz engem? Te is elgondolkodsz. Bizony én is részese voltam ennek annak. Én sem vagyok szent. Vagy ha mégis az vagyok, nem tudom milyen amikor egy picit átállok a sötét oldal, megnyerően vonzó, szimpatikus oldalára. Ugyan már!

 

Nem kell a púder. Magyar ember sírva vígad és hogy azt az állapotot elérd, hogy könnyezve tombolj, italozni kell. Te is megiszod a magadét kedves olvasó és neked is vannak olyan történeteid, amiket előre megfontolt szándékkal elkövetett máj gyilkolászás alatt követtél el. A különbség az, hogy amíg te sunyi módon eltitkolsz még magad előtt is, én leírom, és ezzel ország világ előtt szénné égetem magam. Lehet hogy te csinálod jól? Mindegy. Azt hogy most úgy éreztem írnom kell, a következő sms ihlette: Bevni a travoktát a köepée a kdt taktus ketonfgybe / - a megfejtés alul. Nos tegnap egy átmulatott este után hazafelé jött meg az ihlet. Az új nótámba amit írok, a közepére, megvan a megfejtés! Hurrá! Gyorsan el is küldtem magamnak smsbe a fantasztikus ötletet amiből arany, majd platina korong lesz. Hogy biztos legyek a dolgomba, a telefonom hangrögzítőjére rá is mondtam, mit is kell tenni. Hát ne tudd meg. Egy számomra ismeretlen férfihang, ismeretlen nyelven, artikulátlanul böfög a felvételen, és hogy ez még mindig ne legyen elég, el is énekli a nagy megfejtést. Ez a férfihang én voltam, háttérben buszzaj, és emberek motyogása. A buszon hazafele követtem el ezeket a hangokat a telefonomra. Szerencsére a reakciókra nem emlékszem, most biztos nem mernék kimenni az utcára.

Az az egészben a baj, hogy  általában az ember megbánja másnap a dolgokat. Régebben sokat turnéztunk a zenekarommal és rengeteg mókás sztori kerekedett ezen őrült utazásokból. Elmúltak azok az idők, de mindenesetre nem nyom nélkül. Rengetegszer keltem fel reggel, reménnyel szívemben hívva sorstársaimat, a szokásos kérdéssel.

- Ádi, égtem tegnap?

- Huuu Peti, hatalmasat. Sose égtél ekkorát.

Ez volt az a pont általában amikor megkértem a havereket, hogy ne folytassák, nem akarok tudni semmit, és lenyomtam a telefont. De persze smsben mindig megkaptam, mit is műveltem és ilyenkor általában magamra húztam a függönyt és 2 napig mint egy féreg a takaróm alatt bujkáltam a külvilág elől.

Volt pár eset. Exapósommal történt első találkozás se úgy alakult mint a normális családoknál. A kishölgy elviszi a papához szíve választottját, bemutatkozik és egy ital mellett kibeszélik, mit is szándékszik tenni a jövőben pici lányával, hogy is képzelem a közös utat elkezdeni. Nos az én expárom úgy gondolta vicces, ha először egy koncerten találkozom apósjelöltemmel. Ráadásul a saját koncertemen. A bemutatkozással nem is volt gond. Kézfogás, „ Szia, én vagyok az Eszti papája”

                 „ Üdvözlöm, Sinya dzsí vagyok, illetve Péter vagy mi…”

Az alapot ezzel meg is adtam. Természetesen volt már bennem pár keserű, Esztipapa, le is merevedett kissé. Ezután végignézte ahogy a Wigwamban ordenáré módon végigsüvöltöm a bulit, mondandómat befejezve – akinek nem tetszett bekaphatja! – gondolattal, majd természetesen elszabadult a pokol, mivel úgy tudtam, Esztiapu hazament, de persze ez is csak egy jópofa tréfa volt. Az utolsó emlékem az, hogy a pólómat a fejem köré csavarva, letolt gatyával körberohanva a táncteret artikulátlanul énekelem az  I'm Singing in the rain klasszikust, hanyag angolsággal. Exapós kövé vállva nézte végig akciómat. Szénné égtem.

Vagy a másik sms amit kaptam tréfás kedvű zenésztársaimtól, az Ádi ugye nem égtem kérdésre. Nálunk –mivel férfiak vagyunk- a legnagyobb móka mindig az volt, hogy saját pitonunkat mutogattuk egymásnak. Oviban kezdődik, de a férfiember életét végigkíséri a fütykössel való mulatozás. Rendkívül nagyokat nevettünk ezen mindig.

- Úr Isten, ez frankó gyerekek, így a harmincadikba lépve ez már nem is oly vicces. Mindegy. Szóval minden második bulin előkerült valamelyikünk gyíkja, és ez vicces volt. Főleg amikor hazafelé egy vidéki koncertről, éjjel megálltunk egy mekinél burgerezni az autós kiszolgálónál. Nem voltam szomjas. Kiszálltam a kocsiból pissantani egyet, csak az volt a baj, hogy nem néztem, közben az autókat, hogy változtatták a helyüket. Ha már elővettem, gondoltam mulattatok egyet. Odarohantam a kocsinkhoz és eltorzult arccal meglengettem büszkeségem a letekert ablak mellett 3 centire, hangomat elvékonyítva, énekelve, mintha a lengőm életre kelt volna. Rossz kocsihoz rohantam. A srácok fulladoztak a mögötte lévő autóban a röhögéstől. Mutatványom rövid, de tömény volt. A fal fehér arcú család mukkanni sem tudott. Nem kértem bocsánatot, minden szó felesleges lett volna.

Ne ítélj el jó?! Te is voltál mát hasonló szitukban! Na, jó lehet hogy ilyenekben nem, de kik vagytok ti, hogy elítéljetek.

Öreg vagyok már az ilyen szitukhoz. Bár, ha jobban belegondolok, emlékszem olyanra is, hogy egy mindenki által jól ismert kiöregedett híres rockzenész az egyik fesztiválon a VIP részlegben fennhangon mesélte a többi celebnek, hogy borotválja a seggluka körül a szőrt, és hogy mindez hiteles legyen a nagy plénum előtt demonstrálta is.

És hogy mi ebből a tanulság? Semmi. Néha kell, az ereszd el a hajam parti, néha kell a féktelen tombolás, és ha ezzel kárt nem csinálsz, miért ne. De ha lehet, inkább ne.

 

És a megfejtés!

Bevenni a Travoltát a közepére két taktus, kettő négybe- már csak arra kellene rájönnöm, mi az a Travolta

 

 

Hihetetlen. Gondoltam egy merészet, és olyan vizekre eveztem, melyek eddig ismeretlenek voltak előttem. Internetes társkeresés. Juj de izgi. Gondoltam, én tudatlan, felmegyek, regisztrálok, és a fennlévő 100-200 hölgyemény közül mazsolázgatok. Azt hittem lefordulok a székemről, amikor megláttam a számokat. Több mint 600.000 ember, abból 250.000 nő! Na, jó, maradjunk a földön, a 250.000-ből 50.000 vicces férfi, aki nőként regisztrál.
De akkor is, 200.000 nő! Jesszusom, ezek amikor nem a gép előtt ülnek, akkor hol kolbászolnak, mert én sose találkozom egyel sem. Lépnem kellett. Gyors fotófeltöltés, némi kredit pumpa és hajrá. Hogy is kezdjem. Nem volt ötletem ezért én is cselhez folyamodtam.

Ötleteket akartam, hogy mit is írjak először a kiválasztottnak, ezért felregisztráltam, Csilluska néven, nőként. Kíváncsi voltam, mások hogy kezdik el a vadászatot. A netről, az általam, csak elvétve látogatott erotikus oldalakról leszedtem pár visszafogott képet, és írtam pár sort „magamról”.

 „Kedves, szeretetre vágyó vadmacska vagyok. Szeretek sportolni, könyvet olvasni, moziba, színházba járni és a barátaimmal lenni. Szeretem az állatokat is. Amit ki nem állhatok, az a hűtlenség, a hazugság az igazságtalanság. Szeretek, és tudok is főzni. Nem dohányzom, rendszeresen sportolok. Igényesen öltözködöm. Mindennél jobban vágyom egy férfira, akire felnézhetek, akit szerethetek, és aki viszont szeret.”

 Na, bumm! Ugye milyen eredeti szöveg? Azért zárójelben megjegyezném hölgyeim,  a reglapok 90%-a ilyen mint ez. Én értem, hogy csupa jót kell írnunk magunkról, de lássuk be, néha annyi valóságalapja van az ott leírtaknak, mint az én szövegem. Nem sok. Persze a -kit keresek- rovatba, gátlás nélkül odaírja a leírtak szerint egyébként tökéletes és hibátlan hölgy, hogy a pasi akire vágyik, legyen 180 magas, 75-80 kiló, kocka hasú. Ne dohányozzon, ne igyon, legyen vegetáriánus. Ne szeresse a futballt, de szeressen sportolni, mondjuk fallabdázni, hegyet mászni. Legyen hűséges, odaadó, jó humorú, és az se nagy baj, ha saját lakása, kocsija van. Nos általam igen tisztelt Rózsabimbóim. Ti kit kerestek tulajdonképpen? Egy nőt farokkal? Tudatom veletek, hogy egy férfi aki 180 centi magas, az vagy 110 kiló, vagy nem itt keres magának párt, hanem a médiában. Kocka has? Az rendben, kocka a hasamon, nekem is van. Egy. Jó nagy.  Egy férfi rendkívül sokféle, ízű, színű folyadékot képes magába önteni, de ezek között még véletlenül sincs benne a répa, padlizsán, paradicsom és egyéb elmebeteg alapanyagból készült lötty. Árpa, szőlő, meggy, barack az igen. Főleg, ha sör, bor és gyümölcspálinka készül belőle. Nekünk szükségünk van az alkoholra, hogy mi is olyan tökéletesnek lássuk szemünk fényeit, mint amilyennek leírják magukat. Egy férfi futball nélkül olyan, mint a nő aerobic nélkül. Egyszerűen benne van a génjeinkben a bőrbogyó szeretete. Hogy mást ne mondjak, miközben ezeket a sorokat írom a háttérben épp a Milan- Inter megy. Gyerünk Pippó, hajrá MILAN! A fallabda, pedig nem sport ebben nincs is vita. Hegyet csak akkor mászunk, ha focilabda van a tetején.
A jó humor relatív. Mert kik vagyunk mi, hogy megítéljük, melyik a legjobb vicc, mi az igazi móka. Volt egy katonatársam, akinek az volt maga a mennyország, amikor este a zuhany alatt a délben elfogyasztott sólet hatására különböző tónusú hangzással bocsátotta ki nemesebbik feléből a ballasztanyagot. Ezen képes volt hosszú percekig artikulátlanul röhögni, és órákon át mesélni nekünk a hangverseny részleteit. Egyedül nevetett, de mégis, ő jól érezte magát. Ő biztos beikszelte volna a jó humorral rendelkezem rublikát. Szóval, lejjebb az igényekkel széphölgyek mert olyan mókus akit ti kerestek, ritka mint a vegetáriánus néger fallabda világbajnok. De ha mégis meg akartok ismerni egyet, a blogon keresztül tudok üzenni nekem…  :)

Szóval Csilluska egy szép csillagfényes este belépett a rendszerbe. Másnap, kíváncsian vártam, írt e valaki. Mi az hogy! 34 levél! Na, gondoltam, most ellesek egy-két trükköt, hogy is kell online csajozni. Izgatottan nyitottam meg az elsőt, amit magától A. Banderastól kaptam. Nem hittem neki, tudtam, hogy fantázia név. Antonio nem is tud Magyarul. A levél nem volt túl hosszú, úgy is mondhatnám, ál Antonió nem vitte túlzásba az írást, valószínűleg még sok szerelmes üzenetet kellett aznap este megírnia. Az üzenet a következő volt.

 
„akarsz dugni?”

 
Nem akartam, így félve bár, de továbblapoztam. Nem kellett volna. Egy elképesztően érdekes arcú, hátrányos helyzetű árvízkárosult volt a következő udvarlóm. Mit szépítem? Egy ocsmány állat. Viszont amit írt. Te jó Isten. Ennyi kedves szót, ennyi megható gondolatot. Ahogy a sorok között pásztáztam, könnybe lábadt a szemem. Gondoltam lesz ami lesz, visszaírok neki. Szerencsére az msnen bejelentkező haverom észhez térített. Csak beköszönt :

 
„ Szeva seggluk, megyünk ma inni?”

 
Jól van, visszatértem a földre és megnéztem még pár levelet. Volt pár felajánlkozás, munkalehetőség külföldön, és egy két rutinos online csajozó aki egyből levágta, hogy közéjük tartozom és elküldött az anyámba.

Nem lettem sokkal okosabb, itt senki sem tud normálisan online csajozni. Nehezebb, mint élőben. Persze nem mindenkinek. Volt két haverom, akik nagy mesterei voltak a szakmának. Az egyik kiszemelte egy kolléganőjét, gondolta új módszerrel hódítja meg. Mielőtt kivitelezte volna, megosztotta tervét a barátjával is.

 
-   Figy, arra gondoltam, hogy lefotózom a farkam, és belerakom egy borítékba. A borítékra ráírom, hogy - csak otthon bontsd ki- , mellé egy szívecskét, és  diszkréten becsúsztatom a zsebébe. Mit szólsz?

      

-         Öcsém, nem lehetsz ekkora barom! Nem így kell ezt.

        

-    Van most a Szépművészeti Múzeumba két féle kiállítás

-    Tapogatózd ki hogy érdekli e valamelyik, utána foglalj le két jegyet a neten. Mond azt, hogy kaptál belépőket a kiállításra, és egyből rá gondoltál, mikor a kezedbe nyomták

-    Utána rohanj el és vedd át a jegyeket

   -    Megnézitek a kiállítást, aztán irány egy kávéra a Zserbóba

    -    Beszélgettek egy nagyot, elhalmozod bókokkal.

    -     Este hazaviszed taxin, és szó nélkül csókot lehelsz az arcára.

    -     És mielőtt hazaindulnál, még az ajtaja előtt körmölsz egy gyors smst, hogy bontsa ki  a  borítékot amit a zsebébe csúsztattál…

 
Nem jött össze. Ráadásul szexuális zaklatással megvádolták a havert és kirúgták a munkahelyéről.

Szóval ez se az igazi. Azért becsületből elküldtem pár bókot kiszemeltjeimnek, persze válaszra se méltattak. Az msnen kedvesen invitáló haverommal inkább elmentem egy jót kocsmázni, abból nagy baj nem lehet. Az este hátralévő részében nem esett szó csajozásról, szerelemről, szeretetről.

Hajnal van. 6-7 óra lehet? Passz. A madarak minden esetre már megkezdték hangversenyüket, ami az ő fülüknek kedves ( tényleg, van a madaraknak fülük? És ha van akkor hol? Ha nincs akkor meg minek csicsergnek…hagyjuk) nekünk ilyenkor inkább fülsüketítő zajnak tetszik. Kulcs be a zárba, simán megy. A luk érzékem még a régi, ajtó kinyit és várom a tökéletes nyugalmat, a csendet. Otthon ó édes otthon. Ehelyett mi vár? Valaki páros lábbal térden rúg, fogak vájják húsom. Felkiáltanék de, nem lehet. Már rég a földön fekszem és valami nedves hús eltorlaszolja ajkam ami segítségért kiáltana. Tehetetlen vagyok. A kiskutyám tepert le. És a bénulást végtagjaimban nem az idézte elő., hogy a másfél kilós test megsemmisített…nem. Hanem a másfél kilós testben lévő több mázsányi, tonnányi, mit beszélek megatonna szeretet, feltétel nélküli imádat, amit soha senkitől ilyen intenzíven, ilyen őszintén nem kaptam soha. Mert csábítani ezret, de szeretni csak egyet lehet. Ugye hölgyek és urak, van mit tanulni a nálunk alantasabbnak vélt populációtol is.

Néha komolyan elgondolkozom, mit keresek én itt! Itt minden
másképp megy, mint ahogy kellene.

Miért nincs a zenekaromnak normális fűthető terme?
Miért ül mindig mellém a legbüdösebb csöves a buszon?
Miért nincs pénzem?
Miért nincs nőm?
Miért szilveszterezik mindenki otthon?
Miért nem adják be ingatlanosnak a lakásokat?
Miért ribanc nők egyik fele? És miért nem eléggé a másik?
Miért nem tudok összekuporgatni egy új énekcuccra, holott
nagylemezes zenekarban játszom, és 6 éve énekelek?
Miért rúgtam tegnap 5 kapufát, de egyetlen gólt sem?
Miért megy tönkre a 3 éves autóm?
Miért nem ájulok el másfél üveg bortól, 4 Jagertől, két nagy korsó, három kis üveg sörtől és fél üveg pezsgőtől amit 4 óra leforgása alatt fogyasztottam el ?
Miért nem tud rendesen viselkedni a kutyám?
Miért megy a rádióban Szikora csikidámdám csikidámdámja?
Miért csak egy ember ír nekem a loveboxon, akit ráadásul Károlynak hívnak, meleg és úgy néz ki mint a Village People-ből a rendőr?
Miért épp akkor kell szegfűt vennem egy randihoz, amikor át kell vágnom egy Fidesz nagygyűlésen?
Miért ül mindig elém az ország legnagyobb fejű embere, amikor feliratos filmet nézek a moziban?
Miért lopják el a cipőmet a ráccsal lezárt folyosóról?
Miért nevetett ki a cipőm miatt a szomszédom, és ezért miért kellett bántanom?
Kiszel Tünde, Győzike, Fekete Pákó, Mónika Show, miért, ó miért?
Miért érzi azt valaki, hogy vicces, ha egy túrórúdit ken szét a szélvédőmön az éj leple alatt?
Miért mindig nekem nem tud visszaadni az újságos?
Miért vesztettem el a telefonomat?
Miért mondja azt rám a kiszemelt hölgy, hogy tök jó arc vagyok, de ...?
Miért lett megint drágább a sör?
Miért lett kevesebb a fizetésem?
Miért mindig a legkövérebb nő akarja meghivatni magát velem egy hordó sörre és egy bála szendvicsre?
Miért beszédhibás kivétel nélkül az összes tv bemondó?
Miért érzi azt minden ügyfelem, hogy az eladott lakás utáni jutalékból kell alkudni, hisz én milliomosként csak unaloműzésként melózok még este 9 kor is mínusz 5 fokban.
Miért nem megy semmi úgy ahogy kellene?
Miért írogatok itt mint egy félőrült, ahelyett hogy dolgoznék, és MIÉRT nem figyel ide senki?!

:)

„Egy hónap sexmentes élet az annyi, mint egy bagoly a vállra. Az ember válla sok baglyot elbír egy ideig, de aztán…”

 

Lételeme egy igazi férfinak a nők becserkészése. Nem is igazán a megtartás miatt, mindinkább vadászösztöneink kielégítése végett. Egy pasi a legkülönfélébb marhaságokra képes, hogy elérje célját a kiszemelt áldozatnál. Én például képes voltam az egyik leányzóval, akit mellesleg egy könyvtárban szedtem fel, elmenni egy szombati féktelen partira, egy vita estre. Lev Nyikolajevics Tolsztoj klasszikusból olvasott fel részleteket a házigazda, aki már az első pillanatra is ellenszenves volt. Mint később megtudtam, ő új barátnőm, régi hódolója. Mikor a jólfésült, szürke nagykockás kötött pulcsis falkavezér végzett, témákat dobott föl az ott tartózkodóknak és erre azok meghatódva az érzelmektől heves vitákba és elmélkedésekbe kezdtek. Remekül éreztem magam. Pici páromnak is habzott a szája, amikor a mellette ülők nem úgy látták az élet nagy megfejtéseit, ahogy ő. Amit nagyon becsültem bennük, az az volt hogy egy csepp alkohol nélkül is képesek voltak totál meghülyülni, és önkívületi állapotban csatározni egymással.

A falkavezér átlátott a szitán, és egyből levágta, hogy nem tolsztoji imádatom hozott ebbe a díszes társaságba, hanem, hogy minél előbb megdöntsem régi nagy szerelmét. Meg is kérdezte, nekem mi a véleményem a dolgokról. Minden szem rám szegeződött és éreztem, most vagy soha. Feldobom a bulit egy kicsit.

 -         Láttátok mekkorát alkotott a múlt héten Messi?

 Síri csönd. A majom kinézetű vezér eszmélt legelőbb.

 -         Messi? Az ki? Egy kortárs festő?

 Nem volt több kérdésem. Jót nevettek. Csak az volt a baj, hogy rajtam, és nem velem. Udvariasan kikéredzkedtem a mellékhelységbe. Egy-null oda, kis gané, de jössz te még az én utcámba. A budi helyett a konyhába vezetett az utam. Nekem már mindegy volt, ezek után bármit képes lettem volna meginni, amiben egy csepp alkohol is van. Épp a hűtőben kutakodtam, amikor is az étkező fölött egy dicsőségfalra nem leltem. Mindenféle kupák és érmek. Nem is gondoltam, hogy ez a kis majom, ilyen jó sportoló volt. Megnéztem közelebbről. Csupa, helyesírási verseny, szép beszéd verseny és versmondó verseny díj. Most ha lehet még jobban utáltam házigazdánkat, még az a tény sem csillapított rajta, hogy a dicsőség falon lévő polcon egy üveg pezsgőre leltem. Rajta egy felirat.

 

Drága kisfiunknak

a példás diplomamunkáért !

1997.

Szerető szüleid

 

Egy 280 dolláros, (véletlenül rajta hagyta a drága papa a címkét) francia DOM PERIGNON CHAMPAGNE pezsgő volt. Nekem ugyan kissé száraz, és nem is volt kellően lehűtve, de a szomjazó emberfia nem válogat. Rövid idő alatt elfogyasztottam. Ezután természetesen el kellett tüntetnem a nyomokat. Televizeltem az üveget, bele a kupak, vissza a csomagolás, fel a polcra. De megnézném az arcát, mikor felnyitja, majd a szintén maki ábrázatú okoska fia diplomaosztója után. Egy-egy.

Mikor visszatértem, a helyzet kissé biztatóbb volt. A parázs vita alábbhagyott, és én is fel voltam immár töltve. Visszaültem a helyemre és elkezdtem macerálni pici páromat. Jó volt látni mennyire tetszett neki és mennyire kiakadt tőle a jólfésült ex. Gyorsan le is zárta a bulit, mindenki mehetett ki merre látott. Mikor kifele mentem az ajtón, még halkan odabökte.

 -         Nem való neked ez a lány, keresgélj inkább a magadfajtád között.

 Mi? Ez a pattanásos, görcs mondja meg nekem, hogy, hol és kivel csajozzak, aki fulladásos köhögő rohamot kap a dohány füsttől, imádja a salátát és répalevet iszik? Na ne. Ott akkor bosszút esküdtem. A csajból egyéjszakás kaland lett, mivel a borotvát hírből sem ismerte, ( nem részletezném) , de az égiek mégis kegyesek voltak hozzám. Egy hét múlva mikor a haverokkal épp szokásos elő tankolásunkkal végeztünk, a kocsmából kilépve kibe botlottunk? A majomvezérre és két csatlósára, akik kinézetük alapján vagy nagyon szigorú nevelést kaptak vagy szimplán homokosok voltak. Köszönés nélkül rámförmedt.

 -         Mondtam, hogy nem neked való volt az a lány! Ő kultúrált, érző lény, nem egy olyan neandervölgyi, részeges senkiházi, mint te! Két éjszakát sírt végig a vállamon miattad!

 A srácokkal egymásra néztünk és egyetértően bólintottunk. Bántottuk őket. Aztán, mint aki jól végezte a dolgát, belevetettük magunkat az éjszakába, lányokat kergetni…

Sorstársaimmal az évek során tökélyre fejlesztettük vadász technikánkat. Tízből kilencszer ugyan nem jön be, de mi nem hiszünk a számoknak. Csupán véletlen egybeesések sorozata miatt ér minket általában kudarc. Kifejlesztettük egy addig számunkra ismeretlen módszert,    - az állunk és lesz valami-  helyett, amire egy elég kínos szituáció után vitt rá a lélek.
Egyik szombat este, cimborámmal, ketten döntöttünk úgy, megadjuk az esélyt a szebbik nemnek, kifogni e két csodás aranyhalat a szerelem tavából. Erre az estére a cimbi, aki közel 190 magas, felvette a nődöglesztő fekete ingét mellközépig kigombolva, egy kék farmerral, és bőrcipővel. Én se maradtam el mögötte, - talán csak magasságban - fehér pólót választottam, a szerintem oly vicces „FUCK” felirattal a hátamon, háromnegyedes bézs színű gatyóval. Elképesztően lazák voltunk, ebben megegyeztünk. Odaálltunk, a dizsibe a táncoló tömeg mellé, egy-egy sörrel a kezünkben és elkezdtük pásztázni a terepet. Egyszer csak megbök a társam, hogy sasoljak már oda, a tőlünk 10 méterre álló két alakra. Két, kb. 12 évvel fiatalabb pattanásos arcú kamasz állt mellettünk. Az egyik kb. 190 magas, fekete inges (jól kigombolva) farmeros, bőrcipős, a másik, másfél fejjel alacsonyabb, fehérpólós, bézs színű háromnegyedesben feszítő arc. Kezükben sör. Cimbimmel szomorúan egymásra néztünk, és feltettük magunkban a kérdést. 12 év alatt, meddig jutottunk? Semeddig. Lehajtott fejjel, észrevétlenül hagytuk el a terepet, átadva a vadászmezőt az utódoknak. Aznap este, bevágódtunk egy lebujba, leittuk magunkat, és kidolgoztuk az új taktikát.

A taktika a következő. Mivel a cimbim elég magas, jól átlát mindenki fölött. Az ő feladata, hogy benyomul a tömegbe és állandó járőrözés mellett, kiszemeli a zsákmányállatot, és megpróbálja felém, a fix tartózkodási pont, a bázis felé terelni őket. Mikor elérhető közelségbe kerülnek, bekerítjük őket és lecsapunk. Minden módszer megengedett. Nos, hazudnék, ha azt mondanám, hogy a szisztéma működik, de még a kísérleti stádiumban vagyunk. Ezt úgy kell értelmezni, hogy most nem ketten állunk a sörrel a kezünkben egymás mellett, hanem én egyedül, barátomnak, meg csak a feje búbját látom egész este, ahogy a vidáman táncoló tömegben lassan, megfontolt léptekben pásztázza a terepet. Nőt még nem sikerült így fognunk, sőt, elértük azt is, hogy így most már egyedül „mulatunk”.
Már hallom is, a baglyok, szárnycsapásait. Van egy mondás a baráti körömben. Egy hónap szex nélkül, egy bagoly a vállra. Életem egyik legalantasabb története is a baglyok miatt esett meg.

A képzeletbeli szárnyasok már oly módon terhesek voltak csenevész vállaimnak, hogy megrokkantam bele, és elgyengülésemnek következményei is lettek.
Épp a hajógyári szigeten mulatoztunk szokásos éves fesztiválbanzáj keretében. Nem ismerem Magyarország bagolyállományának pontos adatait, de gyanítom, a lelkes állatvédők megkongatták a vészharangot a rohamosan eltűnt pocokzabálók miatt. Magyarul, ki voltam éhezve. A sok program között van egy, ami minden emberi méltóságot sárba tipor. Megalázza a női nem tisztaságát, kétségbe vonva, a nők szerepét társadalmunkban és a férfit alantos állattá teszi. A maximálisan elítélendő vizespóló versenyről van szó. Csakis mások noszogatására, gondoltam bekukkantok, mi is megy ott. Tisztes távolságból figyeltem a fertőt. Na jó, nem voltam messze a színpadtól, kb. 2 méterre, de maximálisan elhatárolódva a dolgoktól, komor arccal néztem magam elé, igazi, hithű feministának érezvén magam, mint ennek a politikai eszmének és mozgalomnak, lelkes híve. Szabadítsuk fel a nőket a férfiuralom alól, hogy ne kelljen ily módon elnyomva lenniük! Így volt, bizony.
Atya Isten! Kit akarok átverni! Életemben nem láttam még ilyen jó mulatságot! Természetesen az első sorba küzdöttem magam, és bevetve hangszálaim erejét, a leghangosabban üvöltöttem, a „ PÓLÓT LE!!” rigmust, és az „ÁÁÁÁÁÁÚÚÚÚÚÍÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁ”  emberinek épp nem mondható szófoszlányokat a gyönyörtől. És igen akkor abban a pillanatban állattá lettem. Körülöttem minden férfinak, véreres lett a szeme és habzott a szája. Úgy tolongtak előre, hogy nekipréselve a színpadnak, szabályos közelharcot vívtam, pozícióm megtartásáért. Repültek a parasztlengők, reccsentek az állkapcsok, hullottak a fogak és villantak a cicik. Mikor vége lett a mennyországnak, döntöttem. Ma este, elzavarom a baglyaimat! Ehhez, barátommal bevetettük a már jól ismert taktikát, de semmi. Teljesen kikeltem magamból, izgalmi állapotom és elkeseredésem miatt. „ SZAR AZ ÉLET !” kiáltottam bele az éjszakába, pechemre egy szakadt 50 év körüli, lapátkezű rocker mellett, aki már megjárta a hadak útját. Mérgesen rámförmedt. „ MIT TUDSZ TE ERRŐL, KIS PÖCS?!” aztán akkora pofont kaptam, hogy beleszédültem a sárba. Hát van ennél lejjebb?
Van. Épp arccal a sárba megfulladni készültem, amikor valaki felsegített. Egy ormótlan emberhegy. Fél óráig még a hangjáról se tudtam megállapítani, milyen nemű. XXXL es pólója, amin már az első látásra is elgondolkodtató „SÖRÉRT DUGOK” felirat volt olvasható, vészjóslóan feszült nőiesnek épp nem mondható hurkáin. Miközben böfögött hozzám, nyálpermet fröccsent arcomra. Klárikának hívták, amit én elsőre nem hittem el. A József, vagy a Béla, inkább illett volna rá. A hatalmas tepsi arcú Xéna felajánlotta, hogy hazakísér. Ő, engem. Szép. De nem voltam abban a helyzetben, hogy mérlegeljek. Hazavitt. Az est hátralévő részében, üveges tekintettel néztem az ágyban magam elé, rajtam hörgött és horkolt a busóálarcos lény. Fohászkodtam a jó Istenhez, hogy egy terroristák által eltérített gép csapódjon be panellakásom szintjére, vagy legalább szimplán szakadjon rám a plafon. Nem szakadt, és a terroristák sem rosszalkodtak aznap éjjel. A kínok kínját éltem át.

De aznap este, aki feltekintett az égboltra, láthatta a messziről, fekete felhőként felröppenő elkeseredett bagolysereget, kiknek új gazda után kellett nézniük.

Szar napom volt. Nem úgy sikerült a reggelem, ahogy terveztem. Nem ért különösebb külső negatív hatás, de valahogy mégsem volt az igazi. Fájt a fejem, nyűgös voltam, ideges és nagyon jó lett volna valakivel üvöltözni egy sort. A sors furcsa játéka, hogy hamarosan megkaptam amire vágytam, sőt, mint utóbb kiderült még többet is, méghozzá egy kereszteződésben. Főútvonalon, a szabályosnál kissé talán gyorsabban hajtottam, amikor is jobbról egy piros kisautó orra kikandikált. Megállt ugyan, de nekem mégis kellett egy minimálisat tekernem a kormányon, hogy kikerüljem a hivalkodóan kitolakodó autóorrot. Végre, eljött az én időm. Lefékeztem és minden dühömet ráöntöttem a megszeppent sofőrre, aki mellesleg egy csinos lány volt. Egy lány. Nálam gyengébb. Ő a szebb, de én vagyok az erősebb, a keményebb és most csak ez számít. Féktelen üvöltésbe kezdtem, ami egyre csak fokozta ingerültségemet.

 -         Miért mindig a nők! A pasid vette a jogsid?! Jó lenne ha kidugnád a fejed néha a piperetáskádból és az utat is figyelnéd néha!

 A nő végigvárta, amíg válogatott szitkaimat rázúdítom. Mikor elhallgattam vártam a reakciót, az olajat a tűzre, amitől még nagyobb offenzívát indíthatok. De a nő csak elmosolyodott és azt mondta.

 -         Te magyarázol nekem, te majom? Nem az én kocsim van megtörve!

 Belém szorult a szó. Isten bizony próbáltam kipréselni magamból valami emberi hangot, de nem ment. A szám mozgott ugyan, de hang nem jött ki rajta. Odapillantottam autóm oldalára, és tényleg. Még kb. 2 hónapja sikerült nekimennem egy oszlopnak egy parkolásnál. Ekkor ahelyett, hogy felrobbantam volna, kitört belőlem egy hatalmas nevetés.

 -         Hölgyem, erre nem tudok mit lépni. Igaz van!

 A nő rám mosolygott, kacsintott egyet, gázt adott és elviharzott. Női praktika.
Soha többé nem láttam, de a fejfájásom elmúlt és onnantól kezdve, nagyon jó napom lett.

Szerencsés vagyok. A Jóisten, mikor a férfihormonokat osztogatta, bőkezűen gondolt rám. A fájdalomküszöböm az átlagosnál jóval magasabb, mint megannyi pipogya embertársaimé.

Számtalanszor bebizonyosodott már, érjen bármekkora külső, vagy belső fájdalom, játszi könnyedséggel lépek túl rajta. Épp a fogorvoshoz tartottam, amikor megpróbáltam felidézni magamban, micsoda, más átlagos embernek, könyörtelen kínokat éltem már meg életem során.

Egyszer, az egyik sokadik randi után úgy döntöttem, meglepem szívem választottját egy saját készítésű, fejedelmi vacsorával. Én szeretem megviccelni aktuális párjaimat, így azt mondtam neki, hogy a Bagolyvár nevű, sokcsillagos étteremben foglaltattam asztalt estére. Biztos voltam benne, hogy örülni fog, mikor kiderül, hogy nem is abba a puccos, feszengős helyre viszem, hanem az én kis kuckómba, ahol saját készítésű étket kap tőlem. A meglepetés miatt csak annyit tudott mondani, -basszus- és mivel nem akartam már az első percben kivágni az ajtón, én ezt úgy értelmeztem, hogy jajj de jó!  Nos minden jól is ment, amíg hozzá nem fogtam a remekmű elkészítéséhez. Amíg én ügyködtem a konyhában, kedvesem mellettem ült a bárszékemen, és egymást néztük. Elvesztünk a másik szemeiben, de nem volt ezzel gond, hiszen ha még nem említettem volna, konyhaművészetbeli ismereteimet Kovács Lázár is megirigyelhetné.  A kenyér vajjal történő megkenésével semmi probléma nem volt, de aztán veszélyesebb vizekre eveztem. Hatalmas bárdommal épp a téliszalámit szeltem, mikor kardom megcsúszott, félig levágva az ujjamat. Tartottam magam. Még mindig egymást néztük, és miközben a magnóból lágy szerelmes dallamok szóltak, mosolyom egyre valószerűtlenebbé vált. Szemeim kigúvadtak, fejem elvörösödött. Sírni kezdtem.

       -  Te sírsz?

       -  Áááá csak a hagyma!

 Igen. Van az a fájdalom, amit már a magamfajta teremtés koronája se bír ki kis sziszegés nélkül. Akkorát üvöltöttem, hogy pici párom hanyatt vágta magát ijedtében és leseggelt a földre. Gondolom, átérezte kínomat, mert ő is torkaszakadtából, 2-3 oktávval az enyém felett visítani kezdett. Így már együtt üvöltöttünk. Nem tagadom pánikba estem, és átugorva a jobb sorsra érdemes bárszéken, és a mellette fekvő, abban a pillanatban számomra oly ismeretlen és érdektelen hölgyön bevetettem magam a fürdőszobába. Gondosan kitisztítottam már első látásra is ijesztő sebesülésemet, és alaposan be is hintőporoztam. Ebben a pillanatban tűnt fel mellettem zihálva, pici párom, hogy megnézze a sebet.

     -     Ne, ne nézd meg, borzalmas.

Próbáltam megkímélni a szörnyű látványtól

-         Mutasd csak. Hol van?

-         Hogyhogy hol, nem látod ezt a mély vágást?

-         Nem, ez semmi.

-         Hogyhogy semmi !

-         Hisz nem is vérzik?!

-         Persze hogy nem, képzeld, gyorsan regerenálodik a testem és már elállt!

-         A rohadt éltbe ez csak egy kis hámsérülés!!!

 Nem bocsátkoztam vele vitába. Fogalma sincs mit éltem át percekkel ezelőtt. Másnap reggel szakítottam vele. Ez a nő nem érez velem együtt, elbagatellizálja a komoly dolgokat.

Régen voltam már fogorvosnál, legutóbb a katonaságban és csak halvány emlékeim voltak, hogy fogott le három asszisztens, hogy a seregben csak hentes néven praktizáló, atomrészeg dokibá kirántsa a fogamat, mindenféle érzéstelenítés nélkül. Sebaj, a pofazacskóm a háromszorosára duzzadt, de legalább egy hetet a gyengélkedőn tölthettem, a szolgálat helyett.

Megérkeztem. Nem izgultam, hisz tisztában voltam képességemmel, és akaraterőmmel és ráadásul, ezen a napon, csak egy sima kis átvizsgálás lesz, semmi komoly műtéti beavatkozás. Leültem a váróban, ahol egy halálra vált arcú öregúr tartózkodott. Na mi a helyzet bátyám? Be vagyunk fosva mi? Fölényes helyzetemet tovább tetéztem. Bentről szörnyű hangok, nyöszörgések szűrődtek ki.

       -  Húúúú ez biztos nagyon fáj neki.  Maga mire jött papa?

       -  Egy tömés, és egy húzás.

       -  Szar ügy, az hosszú lesz, és fájdalmas. Nekem csak átnézik, és már itt se vagyok!

 Jót kacagtunk. Illetve csak én kacagtam, és barátságosan megveregettem a félholt öreget, mikor nyílott az ajtó.

 -         Kérem a következőt !

 A bácsi ott abban a pillanatban összeszarta magát. Ez van. Az élet kegyetlen. Gondoltam, szolidalításként belehallgatok a kínzásba, mielőtt elmegyek pössantani egyet, ami már nagyon régóta aktuális volt, de eddig nem mehettem, mert lelket kellett öntenem az öregbe. Zaj csak nem jött ki, hát úgy döntöttem, ezt most kihagyom, és megtámadom a mellékhelyiséget. Támadtam volna én, de kivágódott az ajtó, elől a bácsika, utána az asszisztens.

 -         Sajnálom, hogy most nem tudjuk megcsinálni, legközelebb, olyan időpontot válasszon Béla bácsi, amikor nem kell a korházba rohanni a feleségéhez. Nem baj, így több idő marad Sinkó úrra.

Áruló! Nem is kell a korházba mennie, sőt már nem is él a neje! Egyszerűen berezelt ! Gyáva! Na, ezt nézd, így kell ezt csinálni! Magabiztosan ugrottam bele a kényelmes, de sok jót nem sejtető székbe. A doki átvizsgált, majd közölte a számomra teljesen elfogadhatatlan diagnózist.

 -         Van két lukas foga, és mivel úgy alakult, megcsináljuk most

 Kintről a váróból ördögi kacaj harsant. Gonosz vénember, találkozunk még! Kellemetlen szorongás fogott el. Főleg amikor a Doki kijelentette, hogy ez egy egyszerű kis tömés lesz, és ezt a kis medikája fogja elvégezni, ő meg csak figyel. Hurrá! A medika természetesen egy bombázó volt, így kétszeresen is kellemetlen lett volna, bármily jelét adni annak, hogy valami nincs rendben a fájdalom-ellenálló génjeimnek. A kishölgy hozzá is látott. Egy akkora injekciónak csúfolt bökőt vett elő, hogy egy kissé tényleg megrettentem. Amikor a szám felé közeledett vele, már határozottam erősödött a szorongásom. Nem kímélt a címlap szépségű hölgy, belém szúrta fegyverét. Könnycsepp hagyta el bal szemem sarkát, de tartottam magam. Kemény vagyok! Férfi vagyok! – spanoltam magam. Kellemesen elzsibbadtam, amikor is a már jól ismert semmihez sem hasonlítható zümmögő rémes fegyver neki nem állt dolgozni, hálátlan fogamon, aki annak ellenére, hogy minden nap becsületesen megmostam, mégis feladta állásait a támadások ellen és ki mert lyukadni. Miközben a karfát markoltam, és könnyeimmel küszködtem, megpróbáltam megérteni mi is történik velem. Amikor az ember foga kilyukad, szabad szemmel alig látható kis lik keletkezik. Erre hogy orvosoljuk a bajt? Még nagyobb lukat , mit lukat, krátert vágunk szerencsétlen agyarunkba, hogy aztán be lehessen tömni. Hé! Emberek! Ez már a XXI. század a francba is. Miért nem lehet feltalálni, kis milliméternyi tömést? Vagy bánom is én, kis mikroszkopikus manókat klóónozni, akik csak beleugranának a szájba és seperc alatt bebetonoznák a lyukat?! Neeeem, az nem jó, akkor nem szenvedhet eléggé szerencsétlen emberfia! Fúrjuk csak szét az egész fogat!

Azt hiszem írnom kell a Fogorvosok Világ Szövetségének, problémám biztosan megértő fülekre talál. Világ rosszfogúik egyesüljetek!

Az első fázison át is estünk, röpke 10 perc kínzás után, amikor is megkért a számomra már nem is oly szép, és kedves medika, öblítsek egyet. Megtettem. Te jó Isten, mennyi vér! Nem volt kétségem, rengeteg vért vesztettem, és nem biztos, hogy megélem a reggelt. Megszédültem, és úgy döntöttem elájulok. Ájultam volna, de a csaj, megint belemászott a pofámba, és már szerintem ő maga sem tudja mit, de talált még pusztítani valót a jobb kettesen. Kínok kínját éltem át. Ráadásul húgyhólyagom is egyre erőteljesebben kezdett lázadni. Elérkezett az idő, hogy feladjam magam és megszégyenülve könyörgőre fogjam. Már épp kezdtem volna monológomat, hogy kifizetem az eddigi munkájukat, sőt Béla bácsiét is – már ha visszamer jönni a sunyi öregember – mikor a kislány kiugrott a számból és közölte a jó hírt. Kész! Földöntúli öröm kerített hatalmába. Megöleltem a dokit, és kézen csókoltam a medikát, fizettem és fejjel előre kivetődtem az ajtón. Addig futottam, amíg szabad szemmel már nem látszott a rendelő.

Otthon persze kis módosításokkal meséltem el a történetet. Elmeséltem, milyen jókat nevetgéltünk a doktorral, már-már barátság lett köztünk, és hogy milyen hősiesen bírtam ki egyetlen nyikkanás nélkül a másfél órás, nem szokványos, bonyolult műtétet. A család, mindent jobban tudó tagja visszakérdezett, hogy mi tartott egy fogtömésen másfél órába, de kérdése tovaszállt a szélben. A dicsőség szelében, ami meglobogtatta képzeletbeli palástomat, mint ami a szuperhősöknek dukál. Na jó, ha palástom még nem is, de naptól megcsillanó szép fehér fogam már van.

Bizony. Kényes a téma. Aki már ült ilyenen az jól tudja, a nyilvános vécékben eltöltött, életünk elhanyagolható részét kitevő idő, nem mindennapi kihívás. Főleg az első. Na persze ez nem olyan, mint az első korsó sör, az első saját autó, vagy a szüzességed elvesztése a spanod nővérével, nem. Ez egy kissé más. De sajna ezen is át kell esni, főleg ha a melós vagy, és hív a szükség. Azok biztos tudják miről beszélek, akik rendszeresen látogatják a különböző könnyűzenei fesztiválokat, és egy egy kétes állagú gyros után a fél napjukat a toi-toin töltik. Természetesen egy építkezésen ért el engem is az elkerülhetetlen. Nem tudom ki hogy van vele (és igazán nem is nagyon érdekel) de én reggel szoktam megtámadni otthon azt a helyiséget, ahova még a király is egyedül megy. Ezzel le is tudom a napi ilybéli szükségleteim kielégítését. Persze ez nem olyan egyszerű, ha sokat látott és az élet által megviselt kétkezi melósokkal reggelizel. Ez igen ritkán fordult elő velem. Olykor azonban becsúszott néha, főleg ha kicsit tovább aludtam a kelleténél, és nem tudtam otthon elfogyasztani Apum által elkészített frühstückömet . Apám minden este nyolckor elaludt, amivel nem is lett volna baj, hisz ekkor én még valamelyik téren a haverokkal beszéltük meg, a Katikának mekkorák a mellei. De reggel fél hatkor, miután adott a kutyáknak enni, átöltözött, lefutotta a maga 5 kilométerét, bevásárolt, lezuhanyzott és lefőzte a teát, valami belső hang azt sugallta neki, jót tesz vele, ha a család többi tagja sem alszik tovább. Főleg én, akinek mindjárt munkába kell mennie.

Sosem értettem hova sietünk. A munka ugyanis hivatalosan reggel hétkor kezdődött. Fél nyolcra érkezett meg az utolsó ember, hivatkozva a köcsög bisztrósra, aki nem akart időben kinyitni. Kávé (na persze) nélkül meg nem lehet dolgozni. Érdekes módon, a melósok mindig megtalálják azt a kávézót, ahol vodka szagú feketét adnak. A leheletből erre véltem következtetni. 8- ra mindenki átöltözik, miközben megbeszélik az épp beteg társuk -aki ma nem tudott jönni- felségének mekkora csöcsei vannak, és ki hol és mi módon dugná meg. Fél kilencig reggeli, és aztán jöhet csak a munka. Néha ezeken a reggeleken hibáztam. A közös reggeliken. Természetesen a bevágódás miatt, el kellett fogadnom a kollegák által kínált finomságokat. Számomra teljesen ismeretlen eredetű étkek voltak ezek. Bizonytalan állagú hús, kissé megzöldült szalonna, és még sok egyéb ételnek mondott készítmény, amit az ÁNTSZ biztosan karantén alatt tartott volna a több hónapi vizsgálatok miatt.

A nyilvános WC-vel való szüzességem elvesztése is egy közös reggeli elfogyasztása után történt meg. A többiek, vodkával erősített bélrendszerének, a bacilusok által indított szánalmas támadása annyit ért, mint halottnak a csók. Bennem viszont pár perc alatt győzedelmeskedtek fiatal és tudatlan védekező sejtjeim ellen. Nem volt mit tenni, irány a budi.

Az elsőnél is egy nagy építkezésen vettünk részt. Nem mesélem el az ottani arcokat ismét. Ezekről az arcokról külön tanulmányt kellene írni. Sokaknak annyi ráncuk volt, mint Valter Matthaunak utolsó filmjeiben, azzal a különbséggel, hogy ezek az emberek alig fújták el a negyvenedik gyertyát sörösüveg formájú tortájukon. Nagyon sokan voltunk, és mivel mindent a melósért, egy darab toi toit hozattak a kedves vasaltnadrágosok számunkra. A WC természetesen mindig foglalt volt, és hetente egyszer jöttek takarítani, ami annyit jelentett, hogy a vége felé nyugodtan ki lehetett volna tenni a megtelt táblát. Az ürítés és takarítás időpontja reggel fél hét, péntek!  Forró, napsütötte, csütörtöki nap volt. Én az az ember voltam aki a suliból is mindig hazavittem az elintéznivalót, nem szerettem akárki után üríteni. Amúgy is a sulik vécéi arra valók, hogy egy fél doboz cigi elszívása mellett mi, a suli legnagyobb pengéi, megbeszéljük, hogy ha nem lenne csajunk (senkinek se volt) biztos megcibálnánk a csöcsös Krisztát.

Szóval nem volt mit tenni, elindultam. Felemás érzések kerítettek hatalmába. Az izgalom, az undor, és valami megmagyarázhatatlan perverz lelkesedés, végre túl leszek az elsőn. Szívem egyre gyorsabban vert, miközben közelítettem a kék bodega felé. A budi felől lágy szellő fújt, és mintha a felém áradó pöceszagon kívül, azt susogta volna egy hang, gyere csak ha mersz! Magabiztosan haladtam előre, mint aki mindenre felkészült, és mint akit nagy meglepetés nem érhet. Már épp nyújtottam kezemet a fogantyú felé, amikor annak ajtaja óriási robajjal kivágódott, és egy hatalmas fekete, nálam három fejjel magasabb, ötven kilóval súlyosabb emberszabású lény ki nem ugrott belőle. Nem volt kétségem, az ördög jött el értem, valamelyik korábbi bűnöm miatt. Biztos azért, amikor az álomkóros Pista Mester elaludt a héven, mi a többiek, nem szóltunk neki, Pesterzsébet helyett Ráckevén ébredt fel.
Kezeimet arcom elé kapva védekezni akartam, de nem volt rá szükség. Az ördög rám se hederített, viszont két tenyerét félméteres távolságra rakva egymástól, mint amikor nagyapáink büszkélkednek senki által sosem látott kifogott haluk méretével, széles vigyorral az arcán a következő, információt üvöltötte bele a világba :

 - Basszus Feri! Ekkorát kábelt raktam!

 Feri, akinek ugyancsak nehéz lett volna megsaccolni a korát, elismerően jobb hüvelykujját az égnek meresztve tudatta cimborájával, elismeri a nagy tettet.

Ekkor tudatosult bennem, nem akármilyen izgalmak várnak odabent. De nem volt mit tenni. Ha már idáig eljöttél kiskomám, most már nem fordulhatsz meg. Éreztem a hátam mögött értem szorító kollegáim együttérzését, ami erőt adott. Határozottan feltéptem az ajtót és beugrottam. A rugós ajtó bevágódott mögöttem, mint aki tudatosítani akarja velem, nincs menekvés pajtás! A látvány, ami odabent fogadott túl ment minden határon. Feri haverja tényleg nem nagyzolt, amikor malteros kezeivel megmutatta, mekkora tettet hajtott végre. Produktuma ott pöffeszkedett a kupac tetején. Engem, aki eddig mindig korrektül kipucolt porcelán trónon ültem, magával ragadott a látvány. Én eddig úgy tudtam, az ember csak egyszínűt tud. Nos, ez nem így van. A szivárvány minden színárnyalatát véltem felfedezni, a baljósan tátongó űrben. Nem volt mese, bizonyítanom kellett, így hát undoromat leküzdve nekiláttam. Kerestem az alkalmatossági papírt, de természetesen nem volt. Bele se mertem gondolni, Feri haverja hogy oldotta meg, mikor nem volt más rajta, mint egy szandál, egy kis zsebnélküli sort, és egy póló. Én viszont, hiába voltam fiatal, és éretlen, hülye azonban nem. Két felbontatlan zacskó papírzsepivel érkeztem esélyt sem adva annak, hogy már az elején elbukjak. Következett a tapétázás. Gondosan csináltam, sok időmbe tellett, kint már valószínűleg aggódtak is értem, de ez most nem volt fontos. Az ülőkétől kezdve a padlón át a plafonig, mindent papírzsepivel láttam el amikor úgy éreztem elég higénikus ahhoz a terep, hogy elérkezhessen a beteljesülés. Magát az aktust nem részletezném, mindenki fantáziájára bízom, de fenomenális volt, ahogy könnyebb lettem néhány ismeretlen eredetű élelmiszertől. Az igazi gond ezután jött. Büszke vigyorral a képemen, miközben tudatosult bennem, hogy egy újabb, az életben maradáshoz nélkülözhetetlen tettet hajtottam végbe szakadt rám a kínos felismerés súlya. Minden papírt elhasználtam a tapétázásra. Ott ültem egy nagy kupac egyhetes biológiai fegyver tetején az én nemes hátsómmal, teljesen elvesztve minden esélyemet arra, hogy büszkén távozhassak a kék szörny gyomrából. Odakintről megértő bíztatásokat kaptam.

 - Mi a szart csinálsz ennyi ideig!
 - Ja, ki ne rázzam helyetted papírpöcsű?
 - Hagyjátok már! Biztos lenyelt egy betonkeverőt az nehezen jön ki! HA-HA!

 Tényleg vicces volt, csak az volt a bibi, hogy rajtam, és nem velem nevettek. Ekkor az egyetlen lehetséges megoldást választottam. Nem mesélem el miként és hogy, a lényeg az, hogy aznap, egy alsógatyával kevesebbet kellett Anyumnak kimosnia.
A helyzetet megoldottam.

Mint a ballonkabátos zsaru aki rajtakapja a betörőt vágtam ki az ajtót, felemelt arccal, büszke tekintettel léptem ki börtönöm fogságából. Akárhogy is, de győztem. A kiabálók elhallgattak, a gúnyolódók, megfogták a lapátot és tovább ástak. Túl voltam rajta. Megvolt az első. Soha senki se tudta meg, hogy egy jobb sorsra érdemes Gafieldes fehérnemű az életét adta az én megdicsőülésemhez. 

Az eset óta rutinból oldom meg a dolgot. Egy marok zsepivel mindig többet viszek a tervezettnél.

Nők. A nőkkel mindig csak a probléma van. Nem is mindig konkrétan velük, mindinkább a velük járó  kellemetlenségekkel. Mindennapos fürdés, fogmosás, borotválkozás. A ne hagyd a zoknit a csillár tetején, hajtsd le a WC deszkát és ne pisild le, parancsszavakról ne is beszéljünk ami valljuk, be minden férfi mindennapi életét megkeseríti. És természetesen, ha komolyra fordul a dolog az összes le és felmenők. Legyen az egy undok kistesó, egy házsártos nagymama, vagy a Mónika showban „Segítség a férjem fingik az ágyban” részben szereplő anya apa páros.

Nem kis büszkeséggel lelkemben állíthatom, ha száz ujjam lenne akkor se tudnám megszámolni, hány hamvas virágot téptem le a szerelem mezején. Román kutatók kimutatták hogy a férfiak bevallott hódításaiknak 30 % hazugság, 30 %-ot maguk is elhiszik, hogy megtörtént, pedig mégsem, és 40 % a valóság. Legalábbis ezt hallottam. Vagy mégsem? Mindegy, én igazat beszélek. Volt molett és vékony, sportos és lusta, szép és arcberendezkedés terén erős kihívásokkal küszködő. Szóval ilyen is olyan is. Minden nőben van valami szép, valami különleges, csak erős képzelőerő, fantázia kell hozzá. Ha például egy mamutfenyő méretű bájos hölggyel hoz össze a sors, csak becsukod a szemed és azt képzeled, hogy több nővel vagy együtt. Bárhova is nyúlsz ugyanis, mindenhol őt találod. Miközben kétségbeesetten kapálózva markolnád a levegőt és segélykiáltásaid elvesznek a semmibe, még utolsó erőddel morze jeleket adsz le a falon keresztül szomszédodnak. Egyszer csak rádborul a sötétség. Partnered állatias hangja, és a te szuszogásod is a múlt homályába vesznek. Különös nyugalom lesz úrrá rajtad. Ha mákod van, miss. Tonna időben észreveszi, hogy pár perce nem adsz életjelet magadról, és akkor megúszhatod.

 De a legnagyobb csatákat mindig a körítéssel ( amit én csak családnak hívok ) kellett megküzdenem.

Emlékszem az első

     -         Gyere bemutatlak a szüleimnek !
-         Minek?!
-         Mert kíváncsiak rád !

párbeszédre.

Fiatal szilaj csikó voltam még, aki épp akkor alapította meg első rock zenekarát bízva abban, hogy mint minden tisztességes rocksztár, nagymellű prostik társaságában bulizzam át magam a túlvilágra, milliárdokat érő villámban.  Kis barátnőm erről természetesen mit sem tudott. A romlatlan hamvas barack, büszkén vitt az ítélő tanács elé, akik a „szülő” névre hallgattak. Felvettem kedvenc Metallicás pólómat, amihez kopott, Nagy Feró dedikálásával díszített farmer dukált és persze az elmaradhatatlan villanyszerelő bakancs. Hosszú sörényem lobogott a szélben, koponyás fülbevalómon meg, megcsillant a lemenő nap sugara. Az első döbbenet a család részéről, megvolt. Nem egészen erre számítottak kedvenc kislányuk udvarlójaként. Kis barátnőm bemutatta a családot. Papa, Mama, Nagymama és a nővére, aki kezdte testileg megtestesíteni a rocksztárok mellett hemzsegő csajokat. Már ami a mell méretét illeti. Nem is loptam be magamat a szívébe amiért egész este azokat stíröltem.
A büszke, egyébként értelmiségi körökből származó papa, hogy oldja a tapintható feszültséget, megkínált egy itallal. 17 voltam, nem igen bírtam az alkoholt, főleg nem a töményet, de be kellett vágódnom az ősöknél, ezért természetesen koccintottam velük egyet. Aztán még egyet és még egyet. Ez után ütött be a krach és eljött az apokalipszis. Bemutatkozásunk után 20 perccel önkívületi állapotban lelkesen, teli vigyorral az arcomon mutattam meg a nagymamának, testünk mely részével kell a jobb tenyér, bal hónalj kombináció segítségével fingó hangot kicsikarni, aztán egyik lábamat a dohányzóasztalra téve előadtam bandám új nótájának a „Töröld fel a macskád vérét”- nek a refrénjét léggitározva, és hosszú rőzsémet rázva. Egyszemélyes pogózásom és egyéb ámokfutásom alatt hatalmas vihogások, kacajok törték meg a csendet. A gond csak az volt, hogy minden hangot a szobában én adtam ki. Egészen addig amíg az alkohol el nem jutott agyam azon részébe ami az ébrenlétet koordinálja. Mit szépítsem fejjel előre bezuhantam a nagyi mellé, aki produkcióm alatt megdöntötte az egységnyi idő alatti keresztvetés világcsúcsát és addig visított amíg ki nem menekítették a szobából.

Kora hajnalban keltem ugyan abban a pózban, ahogy otthagytak. A legnagyobb csendben távoztam. Kis barátnőmet 2 napig nem láttam, amikor is véletlenül összefutottam vele az utcán, és közölte, hogy a szülei nem engedik, hogy barátkozzon velem. Ki érti ezt? Sebaj, úgyse volt időm holmi kisiskolásokkal törődni. Meg kellett írnunk a haverokkal a „Töröld fel a macskád vérét” refrén második sorát…

Ma már más a helyzet. Érett felnőttként már tudok viselkedni. Legalábbis megpróbálom, bár nem mindig sikerül. Történt egyszer ugyanis, hogy bár már a sokadik első pofaviziten jártam, mégis majdnem elbuktam. Az elején nem is volt gond. Mint rutinos öreg róka, magabiztosan vettem az akadályokat. Hajam rövid lett, meg is ritkult, ábrázatomból eltűntek állatias vonásaim, beszélgetésünk alatt kiderült rólam, hogy iskolázott tisztességes fiatalember vagyok, épp olyan akit kislányuknak megálmodtak. Persze itt is megpróbáltak leitatni, de ezúttal már nem sikerült. Szervezetem védekező rendszere erős bástyaként állt ellen a lerészegedésnek. Hát igen. Az évek. Egy szó mint száz eljutottunk a vacsorához. Húsleves. A húsleves csak úgy az igazi, ha koromfekete a borstól, otthon legalábbis így esszük. Csak amíg otthon kis családom körében jókat mulatunk azon, hogy a fater majd megfullad a csuklástól, itt nem szabadott volna elkövetnem ezt a hibát. Meg voltam ugyanis hűlve egy kissé, nem nagyon de épp eléggé ahhoz, hogy amit addig felépítettem egy csapásra le is romboljam. Apósjelöltem ugyanis egy nagyon jó viccel próbálta oldani a hangulatot, amire én hirtelen akkorát kacagtam, hogy a sok bors által megindított váladék, a jobb orrcimpámból, mint a legmodernebb föld levegő rakéta robbant ki, beterítve meggypiros ajkamat. Az ajkam meggypiros, a fejem lángvörös lett. Örökkévalóságig tartó, egy perces néma csend borult ránk, amit én leendő családom belém vetett bizalmuk elvesztésének gyásza tiszteleteként éltem át. A dolgot megúsztam, később a lányt elvettem. Nászutunkon megfogadtuk egymásnak, én gazdag rockzenészként , ő pedig ismert médiasztárként is mindig kitartunk egymás mellett. Gazdagság és hírnév el nem választhat minket!

Fél éve váltam. Miközben Jani a lelkes segédmunkás, aki mellesleg kétszer is megjárta a hűvöst, épp a tizenharmadik cementes zsákot tette a vállamra, gondolkodtam, hol is szúrtam el. Szántam magam.

Jelenleg nincsenek komoly nőügyeim. Egy két légy persze mindig akad az öreg pók hálójába, de már rutinból oldom meg, ne lépjek kétszer ugyan abba a kulimászba. Reggel ugyanis, mikor aktuális szeretőm felkel mellettem, és kéri, bújjak oda hozzá és öleljem meg, úgy érzem tennem kell valamit. Hazudni. Bevallom neki, hogy a lakás nem is az enyém, egy haver adta kölcsön. Munkanélküli vagyok és heti kétszer járok az anonim alkoholisták klubjába. Apám BKV ellenőr, anyám halőr, és három különböző nemi betegségem van. Hogy nyomatékosítsam a dolgot a WC re kifelé menet egy hangos böfögéssel és tökvakarással adom meg a kegyelemdöfést. Mikor királyi trónomra leülök, elégedetten hallom a szobából kiszűrődő hangokat. A kétségbeesett kapkodást, öltözést, a cipellők kopogását a folyosón és beteljesülésként az ajtó hangos becsapódását. Nyugodt mosollyal a képemen konstatálom, ezt is megoldottam.

A vendéglátó-ipari szakközép utáni nyáron, már dolgozni akartam. Sajnos továbbtanulási reményeimet kedvenc franciatanárom intézte el egyetlen görbe tollvonással. Kettest adott az érettségin, az amúgy 4 évig alig józan tanerőm.

Sebaj, legalább előbb leszek gazdag! Mondtam én akkor, kissé naivan hozzáállva a nagybetűs élethez. Első körben, amíg nem találtam magamnak megfelelő munkahelyet, nyári melóra jelentkeztem apám építőipari cégéhez. Örült neki az öreg, mégis csak egy jól karbantartott fiatalember keveri a maltert, aki nem iszik, nem dohányzik és tisztességes életet él. Apám egyébként meg ekkor volt kissé naiv, de ez most nem ide tartozik…

Szóval, lelkes voltam, hisz gondoltam ezt a 2 hónapot simán kibírom az építőipar kegyetlen világában. 8 év lett belőle. Valahogy mindig hosszabbítottam egy kicsit.
Ráadásul ez a nyolc hosszú év is úgy telt el, hogy én voltam a góré fia. A kis nyálas. A kis szaros. Az a kis féreg. Én kaptam az áldást apámtól, ha egyik másik melós önkívületi állapotban saját húgyába fetrengett a rekord idő alatt elfogyasztott fél liter kevert miatt és kaptam a melósoktól is, hogy apád mikor akar emelni a fizun!

Szóval, arany életem volt. Volt a brigádba egy öreg kőműves. A Pista. Álomkóros volt az öreg, ami annyit tesz, hogy képes egyik pillanatról a másikra elaludni. Elaludt 12 méter magasban az állványon, a létra tetején és volt egyszer amikor evés közben, egy kolbásszal a szájában tört rá az alhatnék. Ilyenkor persze féktelen röhögés volt. Máig érthetetlen, hogy maradt életben. Nos, ő annyi baromságot tanított nekem, hogy az egy életre elég lett volna. Ritkán szólt de akkor nagyot és bölcset. Így tett az ominózus napon is, amikor így szólt.

 - Kisfiam!
- Mondja Mester
- Egyet ne felejts.
- Igen?
- Nem mindegy, hogy a leszopott fasz, melyik végén állsz.
- Kösz, Mester, majd ügyelek rá.

 Még nem is sejtettem mekkora igazság van benne.
Egyébként érdekes, hogy minden nagy monológban legalább egy káromkodás, csúnya szó mindenképp van. A magyar káromkodási kultúra a világ elithez tartozik, ebben biztos vagyok. Ebben egy Kertész úr nevű hatvanas éveit taposó tulaj világosított meg. Ő az a fajta tulaj volt akit nagyon nem szerettünk. Állandóan ott sertepertélt körülöttünk, és meg volt győződve róla, hogy szükségünk van az ő segítségére. Kívülről tataroztuk a kis házikóját és már a vége felé közeledtünk a munkának. Kertész úr a feleségével úgy döntött, lepucolják az ablakot. Erzsébet, a felesége belülről, Kertész úr kívülről, egy vödrön állva a párkányt vette kezelésbe. Épp a hangos gépemmel anyagot kevertem, és lehet hogy ennek tudható be, és talán annak is hogy Erzsébet nem épp az esze járásáról volt ismert, de egy kissé félreértette hites ura kívánalmát. Kertész úr az ablak és a tok közötti résznél takarított…

-Most be ne csukd az a kurva ablakot!

Ez volt a mondat amit nem egészen úgy értelmezett az asszony ahogy kellett volna. Ugyanis a következő mozdulata az volt, hogy teljes erővel becsapta a sokat látott nyílászárót. Illetve csapta volna, ha ebben Kertész úr hüvelyk ujja meg nem akadályozza. A következő események pillanatok tört része alatt játszódtak le. Kertész úr egy hatalmasat visított, mialatt megindult alatta a vödör. Kb. 3-4 másodpercet tölthetett a levegőben amíg fejjel a tuják közé nem zuhant. Viszont micsoda 4 másodperc volt az! Amit lehetett Kertész úr kihozott belőle, és káromkodása egész briliánssá lett.

-         Erzsi ! Miért nem cseszed meg azt a traktoros jó ku*va anyádat! Hogy a bús rabok fas*a taszítana a sírba!!

 Mindezt repülés közben lábakkal az ég felé nem lehetett egyszerű. Én persze visítottam a röhögéstől, ami nem aratott nagy sikert a Kertész házaspárnál.
Kertész urat a munka hátralévő napjaiban nem láttuk.

Pista mester tehát megtanított egy újabb, csúnya szótól nem mentes bölcseletre. Délhez közeledett, ebédszünet. Épp egy nagy építkezésen segített be brigádunk. Az átadás 3 hét múlva lett volna esedékes, így a vállalkozók minden épkézláb embert bevettek, hogy a csúszásokat visszahozzák határidőre. Voltunk melósok vagy százan, de lehet hogy még többen. Sok nemzet fia képviseltette magát, volt román, ukrán, szlovák, szóval sok nehézfiú. Az ebédszünet általában az épp aktuális közeli kocsmában volt esedékes. Most is ott kötöttünk ki. Rólam természetesen még azok az elvetemült segédmunkások is tudták, hogy a főnök kis szaros, genyó fia vagyok, akik Magyarul se tudtak. Nem örvendtem nagy népszerűségnek, és akkor még finoman fogalmaztam. Ha kocsma és melós, akkor tinta és játékgép. Az, hogy egy melós gépezzen, az annyira evidens, mint mexikói kocsmában Tequilát inni. Én biztos, hogy Mexikóban is képes lennék két cent Jagert kérni. Itt nem akartam elkövetni ezt a hibát. Azt akartam, hogy elfogadjanak. A munkatársaim, az összes pénzüket beledobálták, és az a szóbeszéd járta, hogy több mint egy éve nem volt ezer forintnál nagyobb nyeremény. Gondoltam itt az idő bevágódni!

Ötszázért kértem aprót. Semmi gond, bedobálom, veszítek, vígan megiszok egy pofa sört, és újdonsült barátaimmal, dalolva visszamegyek melózni. Be egy százas, gombnyomás, semmi, na még egy, semmi. Már kezdtem érezni, hogy maguk közé vesznek, a falka tagjává válok. Mikor a harmadik százas, gombnyomás kombináció után, elkezdett villogni a gép, és sípolni, meg csörömpölni. Nyertem. Száz forintra húszezret.

A húszezer, természetesen százasokban jött ki a gépből. Valahogy megérintett a halál szele, furcsa módon, ahogy pergett le a sok százas a köpőcsészébe, úgy pergett le a szemem előtt szánalmasan rövid életem. Az érmék hangja a fémmel való találkozással olyan volt mint a Cobra című filmben a gyilkosok, ahogy kalapácsaikat összeütögetve frászt hoztak a nézőre. Az utolsó pénzdarab is megérkezett, majd síri csend. Levert a víz ahogy végignéztem a díszes társaságon. Egy tanulmányt lehetett volna írni az arcokról amik rám meredtek. Egyszerre lehetett levenni a döbbenetet, a gyűlöletet és a gyilkolási vágyat, amiért nem tudtam haragudni rájuk, hisz ez ösztönből jött. A légy aki addig lelkesen idegesítette a vendégeket, felült a plafonra és onnan figyelte az eseményeket. „Az egy maroknyi dollárért” című Clint Estwood klasszikus jutott az eszembe. Ott voltak ilyen nagy csöndek, és ilyen marcona arcok. Valahol a távolban, harmonikaszót hallottam és mintha egy ördögszekér pördült volna a kocsmaajtó előtt.
Egy jólszituált alkoholista törte meg a csendet, miután kikukkantott a fél liter fröccse mögül, és tört magyarsággal, egy igazán helytálló megjegyzést tett.

 - A kurva anyját.

 Mit szépítsem be voltam szarva. Legszívesebben azt szerettem volna, ha megnyílik alattam a föld, és eltűnök. Még Luciferrel is jobban éreztem volna magam mint akkor ott a kocsmában a román ácsokkal, és az ukrán segédmunkásokkal. A kocsmáros, beváltotta az érméket. Nem voltak kétségeim, nagy bajban voltam. Ez idő tájt bőszen olvastam a különböző bulvár napilapokat, és tisztában voltam vele, ennek a pénznek a töredékéért is öltek már embert. Magamra maradtam, kollégáim is elhúzódtak tőlem, megérezve, ennek a fele se tréfa. A főnök fia, a kis takony, bejön ide, és elnyeri a pénzünket. Nem volt mit tenni elindultam az ajtó felé, amikor is csoda történt. Luci nem segített, nem nyelt el a földdel együtt, de az égiek a megmentésemre siettek! A következő pillanatban ugyanis kivágódott az ajtó, és négy egyenruhás és két civil rendőr rontott be az ajtón, és igazoltatni kezdtek. Lelkiállapotom, egy csapásra megváltozott, a sejtelmes harmonikaszó abbamaradt és lágy csilingelés váltotta fel. Számomra oly kedves dallamokkal. Odalibbentem az egyik szimpatikus fakabáthoz és kézségesen átnyújtottam az igazolványom. Amikor a becsületes törzs ellenőrizte a fényképemet, összenéztünk. Esküszöm hetero vagyok, de akkor ott Ámor nyila eltalált. Törzsőrmester, hősöm, keblemre pajtás! Kiléptem az utcára és megütött az élet szele. Sütött a nap, és csiripeltek a madarak.

Gyorsan visszatértem a földre, hisz tudtam, nemsokára vége a razziának, és újra farkasszemet nézhetek a kalapácsosokkal. Ezért fogtam magam és hazamentem. A haza út se volt egyszerű, de erről később…

Otthon letámadtam apámat és elmondtam neki a teljes igazságot. Azt, hogy 40-45 fokos lázam van, hányingerem, hasmenésem, és lehet, hogy az utolsókat rúgom. Ha azonban mégis gyógyítható a betegségem, felépülésem minimum három hetet vesz majd igénybe…

 Minél előbb otthon akartam tudni magam. Amire legkevésbé vágytam ebben a kellemes 40 fokos melegben, az az őrjítő tömeg. A gyalogosan közlekedő tömeg nagy része a 60 év feletti korosztályt teszi ki. Lehet bármilyen napszak. Komolyan mondom kedvem, lenne egyszer odamenni az egyik kedves idős hölgyhöz és megkérdezni. HOVA TETSZIK MENNI??!!! Mert mindig mennek valahova, holott semmi dolguk sincs. Én, meg aki épp most voltam túl életem egyik legveszélyesebb szituációján hulla fáradtan, másra se vágytam, mint a derék BKV busz ülésen elhelyezni nemesebbik felemet, és nagyokat gondolkozva átértékeljem, a történteket. Meg is jött a várva várt piros 96- os. Lassan csordogált be a megállóba, mintegy utolsó lehetőséget adva a harcosoknak, akik a leszállók üres helyére pályáznak. Ilyenkor megkezdődik a kiszorítósdi, még a járdaszigeten. Háború ez a javából. A busz megáll, kinyílik az ajtó. Az izgalmak a tetőfokára hágnak, mikor az utolsó leszálló-aki alig fér el a véreres szemű gladiátorok küzdelme között- is elhagyja az alsó lépcsőfokot. Én természetesen hátul küzdöttem, nem sok esélyt adva magamnak. Utolsóként szálltam föl, és reményt vesztve átnéztem a buszon. Hoppá! A busz közepén ott árválkodik, kéjesen hívogat egy szék. Mit szék, álmaim fotelja. Ekkor pillantottam meg az első ajtónál megkésve felpattanó nénit. Egyik kezében járóbot, a másikban gurulós kosár. Tudtam, nincs menekvés, meg kell küzdenem vele. Egy pillanatra megmerevedtünk, összenéztünk, és tudtuk mit kell tennünk. Ha lenne világcsúcs rövid távú buszon futásban, minden bizonnyal retteghetne az aktuális bajnok, mert mindketten elképesztő vágtába kezdtünk. Nem ismertünk se Istent se embert. Gátlástalanul tapostuk el az utunkba kerülő ártatlan áldozatokat. Jó volt a néni, nem mondom, de a több éves versenyszerűen a futballban eltöltött éveimmel szemben nem tudott mit kezdeni. Az első csatát megnyertem. Elégedetten pöffeszkedtem a trónomon, és a napi sportújságot kinyitva, épp kezdtem volna elmélkedni, hogy is úsztam meg a kocsmai kalandot. Ekkor a pár másodperccel ezelőtt még oly aktívan, lobogó hajjal vágtázó matuzsálem, keserves remegésbe kezdett. Lelki füleimmel-ha van ilyen- hallottam a csontok zenéjét, mintha épp most rendeződne át valami egészen más lénnyé.

Nem baj, én vagyok a fáradtabb, és amúgy is, mindig átadom a helyem, de ma nem. Ma ez az ülőke csak az enyém! A néni rájött, ez a srác nem mindennapi ellenfél, ezért komolyabb offenzívát kell indítania. Az első cseppet még fel se fogtam, de jött a második és a harmadik is. Az ismeretlen eredetű cseppeket egyre erősödő köhögés, krákogás, tüsszentés és még ki tudja milyen egyéb hangok kísérték. Ekkor jöttem rá, hogy a szósz, ami kezdte teljesen beborítani arcomat a néniből jött. Nem akartam tudni, mely testnyílásából, és azt se hogy mi is a pontos neve a váladéknak, amivel már sikerült teljesen eggyé válnom. Nem adtam föl, tűrtem a kínzást, de a néninek még voltak tartalékai. Egyszerre olyan illatfelhőket kezdett eregetni az amúgy is 40 fokos buszon, hogy az leírhatatlan. A néni testnedve, ismeretlen helyről áramló számomra semmihez sem hasonlítható légyölő szaga, remegéssel és állatias horkantásokkal kísért támadása betette nálam a kaput.

Fölkerekedtem, és a jobbsorsra érdemes sportlapot a néni szájába tömtem. Egy tévéből lesett trükkel mögé kerültem és egy klasszikus dupla nelsonnal ártalmatlanítottam ellenfelem. Mikor már teljesen K.O. közelbe került az öreglány egy öblös This is Sparta  bömbölés kíséretében lerúgtam a lépcsőn, átszakítva a busz ajtaját, ki az útra!

Merengésemből akkor ocsúdtam föl amikor a busz kanyarodott egyet és a kocsonyaként remegő néni rám nem esett mind a 35 kilójával. Ekkor felálltam, rámosolyogtam és feltettem a kérdést, amivel gyakorlatilag elismerve csúfos vereségem, megadtam magam, letettem a fegyvert . „Le tetszik ülni?” A válasz több volt mint meglepő. „ Nem aranyos, csak egy megállót jöttem” Azzal megfordult, megnyomta a gombot és leszállt. Soha többé nem láttam. Sosem fogom megtudni, vajon tényleg egy megállót akart jönni, vagy csak el akarta érni, hogy továbbra is trónomon maradva, az egész busz megvetését kiváltsam. A néni jól taktikázott. Végignéztem a buszon és gyilkos tekintetekkel találkoztam. Ha szemmel lehetett volna ölni…de szerencsére nem lehet. Égtem. Nagyon.

Totális vereségemet belátva a következő megállónál én is leszálltam, gondoltam megvárom a következőt, ott hátha nyugodtan telhetnek el hazautazásom maradék percei. Megsemmisülve ültem le a megálló székére, és ahogy eltávolodott a busz, egyre jobban megkönnyebbültem. Addig a pillanatig, amíg szemem sarkából fel nem fedeztem két remegő lábat. Pár pillanat múlva a már jól ismert cseppek és a korábbinál mélyebb tónusú köhögés, krákogás és tüsszentés. A megvert serget újabb támadás érte. Egy kedves arcú öreg úr volt a kihívóm, és már tudtam mit kell tennem…

 A Bosnyákok elleni győzelem utáni hétfőn történt…

Lent voltam a kutyával sétálni a parkban. A közeli iskolából a napköziseket, lehozta Laci bácsi - az összes gyerek ezt a nevet visította - focizni.

Nagyon sokan néztük, anyukák, apukák, kutyát sétáltatók az 5-6 éves gyerkőcöket, ahogy küzdenek Laci bácsival. Valószínűleg a komoly nézőseregnek és a magyar foci feltámadásának tudható be, hogy a lelkes tanár túl komolyan vette a mérkőzést. Az összes bedobást és szögletet is Laci bá végezte el, természetesen a szabadrúgásokat is, amit ő ítélt meg saját csapatának. A tanár úr volt egy személyben Juhász-Hajnal-Gera-Priskin tengely. Egy kicsit unalmas volt, mert negyed órán át egy gyerek se ért labdába, csak Laci bácsi. Vissza is indultam, amikor is elképesztő izgalmak közepette, az egyik kisgyerek megszerezte a labdát és elkezdett vágtatni Laci báék kapuja felé. A nézők arcán észrevettem, az izgalmat, most végre fordul a kocka! De Laci bácsi ezt nem hagyhatta, és egy tökéletesen kivitelezett bodicsekkel, konkrétan kirúgta a hat éves gyerek lábait, aki kb. 2-3 métert repült, a földel párhuzamosan, és csattant egyet a sáros földön. Laci bá elégedett vigyorral a képén, miután megszerezte a labdát, lövésre szánta el magát. Teli rüszttel, kibikázta az ugyan csak 50 centis kisembert a kapuból, akit miután telibe talált a labda, keservesen sírni kezdett. De! A labda a kicsi testéről a kapuba pattant és Laci bá a mennybe szállt.

Győzött a csapata 1:0 ra!

Laci bácsin kívül mindenki lemerevedett, nehezen dolgozva föl a kisiskolás látványát aki  a gravitációt meghazudtolva másodpercekig suhant a föld fölött Laci bá kemény, de szabályos belépője után. Hiába, a mai futball ilyen és a két szép válogatott eredmény után a magyar szurkoló beleéli magát kedvencei bőrébe. Néha talán túlságosan is…