Nők. A nőkkel mindig csak a probléma van. Nem is mindig konkrétan velük, mindinkább a velük járó kellemetlenségekkel. Mindennapos fürdés, fogmosás, borotválkozás. A ne hagyd a zoknit a csillár tetején, hajtsd le a WC deszkát és ne pisild le, parancsszavakról ne is beszéljünk ami valljuk, be minden férfi mindennapi életét megkeseríti. És természetesen, ha komolyra fordul a dolog az összes le és felmenők. Legyen az egy undok kistesó, egy házsártos nagymama, vagy a Mónika showban „Segítség a férjem fingik az ágyban” részben szereplő anya apa páros.
Nem kis büszkeséggel lelkemben állíthatom, ha száz ujjam lenne akkor se tudnám megszámolni, hány hamvas virágot téptem le a szerelem mezején. Román kutatók kimutatták hogy a férfiak bevallott hódításaiknak 30 % hazugság, 30 %-ot maguk is elhiszik, hogy megtörtént, pedig mégsem, és 40 % a valóság. Legalábbis ezt hallottam. Vagy mégsem? Mindegy, én igazat beszélek. Volt molett és vékony, sportos és lusta, szép és arcberendezkedés terén erős kihívásokkal küszködő. Szóval ilyen is olyan is. Minden nőben van valami szép, valami különleges, csak erős képzelőerő, fantázia kell hozzá. Ha például egy mamutfenyő méretű bájos hölggyel hoz össze a sors, csak becsukod a szemed és azt képzeled, hogy több nővel vagy együtt. Bárhova is nyúlsz ugyanis, mindenhol őt találod. Miközben kétségbeesetten kapálózva markolnád a levegőt és segélykiáltásaid elvesznek a semmibe, még utolsó erőddel morze jeleket adsz le a falon keresztül szomszédodnak. Egyszer csak rádborul a sötétség. Partnered állatias hangja, és a te szuszogásod is a múlt homályába vesznek. Különös nyugalom lesz úrrá rajtad. Ha mákod van, miss. Tonna időben észreveszi, hogy pár perce nem adsz életjelet magadról, és akkor megúszhatod.
De a legnagyobb csatákat mindig a körítéssel ( amit én csak családnak hívok ) kellett megküzdenem.
Emlékszem az első
- Gyere bemutatlak a szüleimnek !
- Minek?!
- Mert kíváncsiak rád !
párbeszédre.
Fiatal szilaj csikó voltam még, aki épp akkor alapította meg első rock zenekarát bízva abban, hogy mint minden tisztességes rocksztár, nagymellű prostik társaságában bulizzam át magam a túlvilágra, milliárdokat érő villámban. Kis barátnőm erről természetesen mit sem tudott. A romlatlan hamvas barack, büszkén vitt az ítélő tanács elé, akik a „szülő” névre hallgattak. Felvettem kedvenc Metallicás pólómat, amihez kopott, Nagy Feró dedikálásával díszített farmer dukált és persze az elmaradhatatlan villanyszerelő bakancs. Hosszú sörényem lobogott a szélben, koponyás fülbevalómon meg, megcsillant a lemenő nap sugara. Az első döbbenet a család részéről, megvolt. Nem egészen erre számítottak kedvenc kislányuk udvarlójaként. Kis barátnőm bemutatta a családot. Papa, Mama, Nagymama és a nővére, aki kezdte testileg megtestesíteni a rocksztárok mellett hemzsegő csajokat. Már ami a mell méretét illeti. Nem is loptam be magamat a szívébe amiért egész este azokat stíröltem.
A büszke, egyébként értelmiségi körökből származó papa, hogy oldja a tapintható feszültséget, megkínált egy itallal. 17 voltam, nem igen bírtam az alkoholt, főleg nem a töményet, de be kellett vágódnom az ősöknél, ezért természetesen koccintottam velük egyet. Aztán még egyet és még egyet. Ez után ütött be a krach és eljött az apokalipszis. Bemutatkozásunk után 20 perccel önkívületi állapotban lelkesen, teli vigyorral az arcomon mutattam meg a nagymamának, testünk mely részével kell a jobb tenyér, bal hónalj kombináció segítségével fingó hangot kicsikarni, aztán egyik lábamat a dohányzóasztalra téve előadtam bandám új nótájának a „Töröld fel a macskád vérét”- nek a refrénjét léggitározva, és hosszú rőzsémet rázva. Egyszemélyes pogózásom és egyéb ámokfutásom alatt hatalmas vihogások, kacajok törték meg a csendet. A gond csak az volt, hogy minden hangot a szobában én adtam ki. Egészen addig amíg az alkohol el nem jutott agyam azon részébe ami az ébrenlétet koordinálja. Mit szépítsem fejjel előre bezuhantam a nagyi mellé, aki produkcióm alatt megdöntötte az egységnyi idő alatti keresztvetés világcsúcsát és addig visított amíg ki nem menekítették a szobából.
Kora hajnalban keltem ugyan abban a pózban, ahogy otthagytak. A legnagyobb csendben távoztam. Kis barátnőmet 2 napig nem láttam, amikor is véletlenül összefutottam vele az utcán, és közölte, hogy a szülei nem engedik, hogy barátkozzon velem. Ki érti ezt? Sebaj, úgyse volt időm holmi kisiskolásokkal törődni. Meg kellett írnunk a haverokkal a „Töröld fel a macskád vérét” refrén második sorát…
Ma már más a helyzet. Érett felnőttként már tudok viselkedni. Legalábbis megpróbálom, bár nem mindig sikerül. Történt egyszer ugyanis, hogy bár már a sokadik első pofaviziten jártam, mégis majdnem elbuktam. Az elején nem is volt gond. Mint rutinos öreg róka, magabiztosan vettem az akadályokat. Hajam rövid lett, meg is ritkult, ábrázatomból eltűntek állatias vonásaim, beszélgetésünk alatt kiderült rólam, hogy iskolázott tisztességes fiatalember vagyok, épp olyan akit kislányuknak megálmodtak. Persze itt is megpróbáltak leitatni, de ezúttal már nem sikerült. Szervezetem védekező rendszere erős bástyaként állt ellen a lerészegedésnek. Hát igen. Az évek. Egy szó mint száz eljutottunk a vacsorához. Húsleves. A húsleves csak úgy az igazi, ha koromfekete a borstól, otthon legalábbis így esszük. Csak amíg otthon kis családom körében jókat mulatunk azon, hogy a fater majd megfullad a csuklástól, itt nem szabadott volna elkövetnem ezt a hibát. Meg voltam ugyanis hűlve egy kissé, nem nagyon de épp eléggé ahhoz, hogy amit addig felépítettem egy csapásra le is romboljam. Apósjelöltem ugyanis egy nagyon jó viccel próbálta oldani a hangulatot, amire én hirtelen akkorát kacagtam, hogy a sok bors által megindított váladék, a jobb orrcimpámból, mint a legmodernebb föld levegő rakéta robbant ki, beterítve meggypiros ajkamat. Az ajkam meggypiros, a fejem lángvörös lett. Örökkévalóságig tartó, egy perces néma csend borult ránk, amit én leendő családom belém vetett bizalmuk elvesztésének gyásza tiszteleteként éltem át. A dolgot megúsztam, később a lányt elvettem. Nászutunkon megfogadtuk egymásnak, én gazdag rockzenészként , ő pedig ismert médiasztárként is mindig kitartunk egymás mellett. Gazdagság és hírnév el nem választhat minket!
Fél éve váltam. Miközben Jani a lelkes segédmunkás, aki mellesleg kétszer is megjárta a hűvöst, épp a tizenharmadik cementes zsákot tette a vállamra, gondolkodtam, hol is szúrtam el. Szántam magam.
Jelenleg nincsenek komoly nőügyeim. Egy két légy persze mindig akad az öreg pók hálójába, de már rutinból oldom meg, ne lépjek kétszer ugyan abba a kulimászba. Reggel ugyanis, mikor aktuális szeretőm felkel mellettem, és kéri, bújjak oda hozzá és öleljem meg, úgy érzem tennem kell valamit. Hazudni. Bevallom neki, hogy a lakás nem is az enyém, egy haver adta kölcsön. Munkanélküli vagyok és heti kétszer járok az anonim alkoholisták klubjába. Apám BKV ellenőr, anyám halőr, és három különböző nemi betegségem van. Hogy nyomatékosítsam a dolgot a WC re kifelé menet egy hangos böfögéssel és tökvakarással adom meg a kegyelemdöfést. Mikor királyi trónomra leülök, elégedetten hallom a szobából kiszűrődő hangokat. A kétségbeesett kapkodást, öltözést, a cipellők kopogását a folyosón és beteljesülésként az ajtó hangos becsapódását. Nyugodt mosollyal a képemen konstatálom, ezt is megoldottam.
