Megérkeztem a harcmezőre. Csapatom küszködött, látszott a játékukon, hogy hiányzik egy igazi egyéniség a pályáról, egy igazán nagy név a szakmából. Moi.
Jó, jó, tulajdonképpen nélkülem is nyertek a srácok, de mindenkiben maradhatott némi hiányérzet a fineszes megoldások, a pengés mozdulatok terén. Mikor csapatom szánalmas vergődése véget ért, a meccs után, valami BAROM, ottfelejtette a labdát az oldalvonal mellett. Gondoltam, miért is ne, mutatok egy-két trükköt a Sinyás megoldásokra éhező egyebeknek. Egy kis dekázás, fejen való megállítás. Tapsvihar és újongás. Hanyag mozdulattal intettem le a felém autogrammért igyekvő kissrácot. Aztán amikor senki se figyelt, a kezébe nyomtam egy ezrest. Lényegtelen. Abbahagyva a varázslást a labdával, úgy éreztem elég lesz, megfelelő tudást táplálva a bőrgolyónak, a fejemről elengedtem a zsugát, hagy pattanjon tova. De hogy pattant?! Kéjesen hívogatva, mint egy kéjnő, háttérben az éhességtől üresen tátongó kapuval. A kapu földön túli kacagása kínozta dobhártyámat, a labda meg mintha azt suttogta volna: „Ennyi? Tényleg csak ennyi?!" Nem tétovázhattam tovább, cselekednem kellett. Elvesztettem a külvilággal, emberi tudással felfogható összes kapcsolatot és minden dühömet beleadva, 100% os ziccerben, lövésre szántam el magam. Ez a laszti ilyen bombát még nem élt át. Tökéletes lendítés, leszorított rüszt, a kapunak esélyt sem adva.
Most jövök a traumatológiáról. A már gyógyulófélben lévő jobb combomban 2 helyen újra beszakadt az izom. Az orvos megkérdezte, hogy foglalkozás szinten űzöm e a sportágat, vagy hobbiból. Nem értettem a kérdést, mivel a kórlapon, a röntgenen rajta állt a nevem. Sinkó Péter. Felidéztem neki, hogy serdülő 4 ben korosztályos válogatott voltam, és hogy ifi 1 ben négyet vágtam a Vasasnak a telefonpályán, de semmi. Megemlítettem az AKFE, Hey Joe, és Bundy csapatneveket, de még mindig semmi. Aztán kacagva közölte, hogy ez bizony lelkes, butus amatőrökkel gyakran előforduló sportbaleset. Jót nevettünk. Az ő nevetése volt az őszintébb.
Most ismét jegelés, kenegetés, borogatás, fáslizás, fájdalomtól behugyozás. Szóval, drága sporttársak, adtam még 2 hónap előnyt az ellenfeleknek, aktuális csapataim ellen, de a JóIsten se ment meg senkit attól, hogy február elején, újra a Sinyás megoldásoktól legyenek hangosak az újpesti, a zuglói és a XVI kerületi arénák.
