Nem baj, én vagyok a fáradtabb, és amúgy is, mindig átadom a helyem, de ma nem. Ma ez az ülőke csak az enyém! A néni rájött, ez a srác nem mindennapi ellenfél, ezért komolyabb offenzívát kell indítania. Az első cseppet még fel se fogtam, de jött a második és a harmadik is. Az ismeretlen eredetű cseppeket egyre erősödő köhögés, krákogás, tüsszentés és még ki tudja milyen egyéb hangok kísérték. Ekkor jöttem rá, hogy a szósz, ami kezdte teljesen beborítani arcomat a néniből jött. Nem akartam tudni, mely testnyílásából, és azt se hogy mi is a pontos neve a váladéknak, amivel már sikerült teljesen eggyé válnom. Nem adtam föl, tűrtem a kínzást, de a néninek még voltak tartalékai. Egyszerre olyan illatfelhőket kezdett eregetni az amúgy is 40 fokos buszon, hogy az leírhatatlan. A néni testnedve, ismeretlen helyről áramló számomra semmihez sem hasonlítható légyölő szaga, remegéssel és állatias horkantásokkal kísért támadása betette nálam a kaput.
Fölkerekedtem, és a jobbsorsra érdemes sportlapot a néni szájába tömtem. Egy tévéből lesett trükkel mögé kerültem és egy klasszikus dupla nelsonnal ártalmatlanítottam ellenfelem. Mikor már teljesen K.O. közelbe került az öreglány egy öblös This is Sparta bömbölés kíséretében lerúgtam a lépcsőn, átszakítva a busz ajtaját, ki az útra!
Merengésemből akkor ocsúdtam föl amikor a busz kanyarodott egyet és a kocsonyaként remegő néni rám nem esett mind a 35 kilójával. Ekkor felálltam, rámosolyogtam és feltettem a kérdést, amivel gyakorlatilag elismerve csúfos vereségem, megadtam magam, letettem a fegyvert . „Le tetszik ülni?” A válasz több volt mint meglepő. „ Nem aranyos, csak egy megállót jöttem” Azzal megfordult, megnyomta a gombot és leszállt. Soha többé nem láttam. Sosem fogom megtudni, vajon tényleg egy megállót akart jönni, vagy csak el akarta érni, hogy továbbra is trónomon maradva, az egész busz megvetését kiváltsam. A néni jól taktikázott. Végignéztem a buszon és gyilkos tekintetekkel találkoztam. Ha szemmel lehetett volna ölni…de szerencsére nem lehet. Égtem. Nagyon.
Totális vereségemet belátva a következő megállónál én is leszálltam, gondoltam megvárom a következőt, ott hátha nyugodtan telhetnek el hazautazásom maradék percei. Megsemmisülve ültem le a megálló székére, és ahogy eltávolodott a busz, egyre jobban megkönnyebbültem. Addig a pillanatig, amíg szemem sarkából fel nem fedeztem két remegő lábat. Pár pillanat múlva a már jól ismert cseppek és a korábbinál mélyebb tónusú köhögés, krákogás és tüsszentés. A megvert serget újabb támadás érte. Egy kedves arcú öreg úr volt a kihívóm, és már tudtam mit kell tennem…
