Lent voltam a kutyával sétálni a parkban. A közeli iskolából a napköziseket, lehozta Laci bácsi - az összes gyerek ezt a nevet visította - focizni.
Nagyon sokan néztük, anyukák, apukák, kutyát sétáltatók az 5-6 éves gyerkőcöket, ahogy küzdenek Laci bácsival. Valószínűleg a komoly nézőseregnek és a magyar foci feltámadásának tudható be, hogy a lelkes tanár túl komolyan vette a mérkőzést. Az összes bedobást és szögletet is Laci bá végezte el, természetesen a szabadrúgásokat is, amit ő ítélt meg saját csapatának. A tanár úr volt egy személyben Juhász-Hajnal-Gera-Priskin tengely. Egy kicsit unalmas volt, mert negyed órán át egy gyerek se ért labdába, csak Laci bácsi. Vissza is indultam, amikor is elképesztő izgalmak közepette, az egyik kisgyerek megszerezte a labdát és elkezdett vágtatni Laci báék kapuja felé. A nézők arcán észrevettem, az izgalmat, most végre fordul a kocka! De Laci bácsi ezt nem hagyhatta, és egy tökéletesen kivitelezett bodicsekkel, konkrétan kirúgta a hat éves gyerek lábait, aki kb. 2-3 métert repült, a földel párhuzamosan, és csattant egyet a sáros földön. Laci bá elégedett vigyorral a képén, miután megszerezte a labdát, lövésre szánta el magát. Teli rüszttel, kibikázta az ugyan csak 50 centis kisembert a kapuból, akit miután telibe talált a labda, keservesen sírni kezdett. De! A labda a kicsi testéről a kapuba pattant és Laci bá a mennybe szállt.
Győzött a csapata 1:0 ra!
Laci bácsin kívül mindenki lemerevedett, nehezen dolgozva föl a kisiskolás látványát aki a gravitációt meghazudtolva másodpercekig suhant a föld fölött Laci bá kemény, de szabályos belépője után. Hiába, a mai futball ilyen és a két szép válogatott eredmény után a magyar szurkoló beleéli magát kedvencei bőrébe. Néha talán túlságosan is…
