Becsiccsentve
Előre bocsátom! Lehetsz akár mérnökember, orvos, államtitkár vagy maga a gyurcsányferkó v.s. orbánvitya . Akkor sem ez a lényeg. A két bűnöktől sem mentes kezed összetehetnéd, ha te is ily módon emlékezhetnél ifjonckorod legmegalázóbb történeteire. Én csináltam ezt is , azt is.
És TE? Drága szívemnek egyetlen smaragdzöld hangzavara lelkemnek csendjében! Te kinek törékeny rózsaillatú kacsóját csókolva, felsértve annak tövisével megannyi gond, baj, szépség és szerelem vérével itatva, átázott textíliába törölve sós ízű könnyeim ítéletet hirdetvén sorsom felett, fenségesen kacagva az ismeretlen kék ég felé, az élet mocskától megrészegülve felém böfögve csak annyit szólsz – GÁZ VAGY BASZKI- ! Mond mit tudsz te erről?
SEMMIT! Te? Aki majd miután elolvasod írásaim elítélsz, és besorolsz engem? Te is elgondolkodsz. Bizony én is részese voltam ennek annak. Én sem vagyok szent. Vagy ha mégis az vagyok, nem tudom milyen amikor egy picit átállok a sötét oldal, megnyerően vonzó, szimpatikus oldalára. Ugyan már!
Nem kell a púder. Magyar ember sírva vígad és hogy azt az állapotot elérd, hogy könnyezve tombolj, italozni kell. Te is megiszod a magadét kedves olvasó és neked is vannak olyan történeteid, amiket előre megfontolt szándékkal elkövetett máj gyilkolászás alatt követtél el. A különbség az, hogy amíg te sunyi módon eltitkolsz még magad előtt is, én leírom, és ezzel ország világ előtt szénné égetem magam. Lehet hogy te csinálod jól? Mindegy. Azt hogy most úgy éreztem írnom kell, a következő sms ihlette: Bevni a travoktát a köepée a kdt taktus ketonfgybe / - a megfejtés alul. Nos tegnap egy átmulatott este után hazafelé jött meg az ihlet. Az új nótámba amit írok, a közepére, megvan a megfejtés! Hurrá! Gyorsan el is küldtem magamnak smsbe a fantasztikus ötletet amiből arany, majd platina korong lesz. Hogy biztos legyek a dolgomba, a telefonom hangrögzítőjére rá is mondtam, mit is kell tenni. Hát ne tudd meg. Egy számomra ismeretlen férfihang, ismeretlen nyelven, artikulátlanul böfög a felvételen, és hogy ez még mindig ne legyen elég, el is énekli a nagy megfejtést. Ez a férfihang én voltam, háttérben buszzaj, és emberek motyogása. A buszon hazafele követtem el ezeket a hangokat a telefonomra. Szerencsére a reakciókra nem emlékszem, most biztos nem mernék kimenni az utcára.
Az az egészben a baj, hogy általában az ember megbánja másnap a dolgokat. Régebben sokat turnéztunk a zenekarommal és rengeteg mókás sztori kerekedett ezen őrült utazásokból. Elmúltak azok az idők, de mindenesetre nem nyom nélkül. Rengetegszer keltem fel reggel, reménnyel szívemben hívva sorstársaimat, a szokásos kérdéssel.
- Ádi, égtem tegnap?
- Huuu Peti, hatalmasat. Sose égtél ekkorát.
Ez volt az a pont általában amikor megkértem a havereket, hogy ne folytassák, nem akarok tudni semmit, és lenyomtam a telefont. De persze smsben mindig megkaptam, mit is műveltem és ilyenkor általában magamra húztam a függönyt és 2 napig mint egy féreg a takaróm alatt bujkáltam a külvilág elől.
Volt pár eset. Exapósommal történt első találkozás se úgy alakult mint a normális családoknál. A kishölgy elviszi a papához szíve választottját, bemutatkozik és egy ital mellett kibeszélik, mit is szándékszik tenni a jövőben pici lányával, hogy is képzelem a közös utat elkezdeni. Nos az én expárom úgy gondolta vicces, ha először egy koncerten találkozom apósjelöltemmel. Ráadásul a saját koncertemen. A bemutatkozással nem is volt gond. Kézfogás, „ Szia, én vagyok az Eszti papája”
„ Üdvözlöm, Sinya dzsí vagyok, illetve Péter vagy mi…”
Az alapot ezzel meg is adtam. Természetesen volt már bennem pár keserű, Esztipapa, le is merevedett kissé. Ezután végignézte ahogy a Wigwamban ordenáré módon végigsüvöltöm a bulit, mondandómat befejezve – akinek nem tetszett bekaphatja! – gondolattal, majd természetesen elszabadult a pokol, mivel úgy tudtam, Esztiapu hazament, de persze ez is csak egy jópofa tréfa volt. Az utolsó emlékem az, hogy a pólómat a fejem köré csavarva, letolt gatyával körberohanva a táncteret artikulátlanul énekelem az I'm Singing in the rain klasszikust, hanyag angolsággal. Exapós kövé vállva nézte végig akciómat. Szénné égtem.
Vagy a másik sms amit kaptam tréfás kedvű zenésztársaimtól, az Ádi ugye nem égtem kérdésre. Nálunk –mivel férfiak vagyunk- a legnagyobb móka mindig az volt, hogy saját pitonunkat mutogattuk egymásnak. Oviban kezdődik, de a férfiember életét végigkíséri a fütykössel való mulatozás. Rendkívül nagyokat nevettünk ezen mindig.
- Úr Isten, ez frankó gyerekek, így a harmincadikba lépve ez már nem is oly vicces. Mindegy. Szóval minden második bulin előkerült valamelyikünk gyíkja, és ez vicces volt. Főleg amikor hazafelé egy vidéki koncertről, éjjel megálltunk egy mekinél burgerezni az autós kiszolgálónál. Nem voltam szomjas. Kiszálltam a kocsiból pissantani egyet, csak az volt a baj, hogy nem néztem, közben az autókat, hogy változtatták a helyüket. Ha már elővettem, gondoltam mulattatok egyet. Odarohantam a kocsinkhoz és eltorzult arccal meglengettem büszkeségem a letekert ablak mellett 3 centire, hangomat elvékonyítva, énekelve, mintha a lengőm életre kelt volna. Rossz kocsihoz rohantam. A srácok fulladoztak a mögötte lévő autóban a röhögéstől. Mutatványom rövid, de tömény volt. A fal fehér arcú család mukkanni sem tudott. Nem kértem bocsánatot, minden szó felesleges lett volna.
Ne ítélj el jó?! Te is voltál mát hasonló szitukban! Na, jó lehet hogy ilyenekben nem, de kik vagytok ti, hogy elítéljetek.
Öreg vagyok már az ilyen szitukhoz. Bár, ha jobban belegondolok, emlékszem olyanra is, hogy egy mindenki által jól ismert kiöregedett híres rockzenész az egyik fesztiválon a VIP részlegben fennhangon mesélte a többi celebnek, hogy borotválja a seggluka körül a szőrt, és hogy mindez hiteles legyen a nagy plénum előtt demonstrálta is.
És hogy mi ebből a tanulság? Semmi. Néha kell, az ereszd el a hajam parti, néha kell a féktelen tombolás, és ha ezzel kárt nem csinálsz, miért ne. De ha lehet, inkább ne.
És a megfejtés!
Bevenni a Travoltát a közepére két taktus, kettő négybe- már csak arra kellene rájönnöm, mi az a Travolta
